Orbán Viktor ismét kivívta a külföldiek szimpátiáját

Vágólapra másolva!
A magyar miniszterelnök Facebook-oldalán több tucat külföldi, főként németajkú kommentelő biztosította támogatásáról és elismeréséről Orbán Viktort a Welt am Sonntag – Die Welt vasárnapi kiadása – nevű német lapnak adott interjúját követően. Ahogy azt megírtuk, a miniszterelnök a fenti interjúban javaslatot tett arra, hogy a migrációs kérdések eldöntésére a schengeni övezet belügyminisztereiből álló külön tanács álljon fel és járjon el, a Bizottság helyett. A magyar miniszterelnök javaslata a Die Welt honlapján elindított szavazáson is tarolt, a válaszadók 80 százaléka egyetértett Orbán Viktor tervével.
Vágólapra másolva!

Ahogy arról az Origo is beszámolt, a magyar miniszterelnök interjút adott a Die Welt nevű német, konzervatív lapnak, amelyben többek közt kifejtette, hogy szerinte

Létre kell hozni egy külön testületet, amelyben kizárólag a schengeni övezet belügyminisztereinek kellene lennie. Pont úgy, ahogyan az eurózóna esetében, ahol külön pénzügyminiszteri tanács van. És a schengeni övezet belügyminisztereinek kellene egy erős testületet létrehozniuk, hogy az egész schengeni zónát érintő kérdéseket ott lehessen eldönteni úgy, ahogyan ezt szakemberek teszik, és nem úgy, mint a politikusok.”

Budapest, 2019. február 27. Orbán Viktor miniszterelnök beszédet mond a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján a budapesti New York Palace szállodában 2019. február 27-én Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A magyar miniszterelnök interjúját követően rengeteg támogató komment érkezett Orbán Viktor Facebook-oldalára, amelyben főként németek, de más nemzetiségűek is hangot adtak szimpátiájuknak, és kifejtették egyetértésüket a miniszterelnök által képviselt migrációs politika tekintetében.

Íme néhány ezek közül:

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

Forrás: Facebook

A Welt szavazásán is tarolt Orbán Viktor javaslata

Hogy a miniszterelnök a fenti bevándorlásellenes javaslata kivívta a német emberek szimpátiáját, azt mi sem bizonyítja jobban, mint – ahogy arról korábban már beszámoltunk – a Die Welt cikke alatti szavazás eredménye. Ahogy azt az Origo megírta, egy skálán lehetett szavazni arról, hogy hogyan értékelik a németek a magyar miniszterelnök a schengeni belügyminiszterekből álló külön tanácsra vonatkozó javaslatát,

és a válaszadók 80 százaléka egyetértett Orbán Viktor tervével. Eddig 5.959 ember szavazott.