Egyre több tanár szerzi meg a pedagógus II. fokozatot

iskola, tankönyv, tankönyvcsomag, iskolakezdés
Gyál, 2018. augusztus 29. Egy diák iskolatáskájába pakolja új tankönyveit a Gyáli Bartók Béla Általános Iskolában 2018. augusztus 29-én. Az oktatási intézményekbe kevesebb mint egy hónap alatt 12,5 millió tankönyv került ki, ezek közül közel 8,5 millió az állami fejlesztésben kidolgozott kiadvány, a többit magánkiadók adták ki, közölte előző napi tájékoztatóján Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd
Vágólapra másolva!
Már több mint 55 000 tanár szerzett pedagógus II. minősítést az életpályamodell 2013-as bevezetése óta, ami a tanároknak havi 30 ezer forinttal magasabb fizetést, a diákoknak pedig naprakész tudást jelent. Az életpályamodell részleteiről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszélt. 
Vágólapra másolva!

Rétvári Bence közölte: a pedagógus-életpálya bevezetése óta több mint félszázezer tanár szerezte meg a mérföldkőnek számító pedagógus II. fokozatot. Ez azt jelenti – magyarázta –, hogy négy év alatt 55 ezer tanár fektetett energiát abba, hogy rendszerezze és megújítsa tudását, és így

a gyerekeknek élvezhetőbb, hatékonyabb tanórákat tartson.

A diákok ennek köszönhetően naprakész módszerekkel tanulhatnak, azaz egyre magasabb színvonalú oktatásban lehet részük.

Forrás: MTI/Koszticsák Szilárd

Felhívta a figyelmet arra, hogy a pedagógus II. fokozatot megszerző tanároknak magasabb fizetést biztosít az állam: a pedagógus I. fokozathoz képest átlagosan havi több mint 30 000 forinttal keresnek többet. Kiemelte: a kormány évente átlagosan

több mint tízmilliárd forintot fordít arra, hogy elismerje a tanárok többletteljesítményét.

Az előző évekhez képest 2020-tól a minősítésre jelentkezés is egyszerűsödik – tette hozzá az államtitkár.

Mindezek mellett immár csaknem 10 ezerre nőtt a mesterpedagógusok száma is – ismertette Rétvári Bence. A mesterpedagógusok nemcsak tanítanak saját iskolájukban, hanem pedagógiai segítséget nyújtanak a hátrányosabb helyzetű intézményekben, az élen járó iskolákat pedig további többletteljesítmény elérésében segítik.

Szólt arról is: a kormány számára elsődleges fontosságú, hogy a gyerekek minőségi, naprakész, élményalapú és korszerű tudást kaphassanak, a pedagógusok pedig anyagilag is megbecsülve érezzék magukat, ezért idén 606 milliárd forinttal fordítanak többet oktatásra, mint 2010-ben.