A borús időben nyoma sem lesz a tavasznak

időjárás szél szeles eső esős ősz tavasz
Hétfőn szeles, esős idő várható, a jövő hét első felében komoly lehűlés várható. A jövő hétvégére ismét tavaszias időt jósolnak.
Vágólapra másolva!
A Köpönyeg.hu előrejelzése szerint lehűlés közeleg. Sok lesz felettünk a felhő, olykor pedig a szél is megerősödik. 
Vágólapra másolva!

Szombat: Változóan felhős időre számíthatunk, kicsi az esély záporra. A délnyugati, majd az északnyugati szél megélénkülhet. A csúcshőmérséklet 12 és 17°C között alakul.

Vasárnap:

Borús idő várható, főleg északon esővel, záporral.

A nyugati szél többfelé lesz erős. Egyelőre nem lesz lényeges változás a hőmérsékletben, marad a 14-15°C körüli maximum.

Illusztráció Forrás: dpa Picture-Alliance/AFP/Marius Becker

Hétfő: Erősen felhős vagy borult lesz az ég. Északon és keleten elszórtan, délen és nyugaton többfelé alakul ki eső, záporeső. Sokfelé

viharossá fokozódik az északnyugati légmozgás.

Lehűlés valószínű, délután már csak 7 és 12 fok közötti értékeket mérhetünk.

Kedd: A viharossá fokozódó északnyugati szél hatására csökken a felhőzet, kisüt a nap, de futó zápor még előfordulhat. Reggel 0, délután 10°C körül alakulhat a hőmérséklet.

Szerda: Napközben felhősödésre, estétől esőre van kilátás. 9-14°C ígérkezik.

Délkeleten villámok csaphatnak le délután

Az Országos Meteorológiai Szolgálat bár riasztást nem adott ki, arra figyelmeztet, hogy Borsod, Szabolcs megye térségében átmenetileg viharos (55-70 km/h) széllökés előfordulhat.

Kis valószínűséggel pedig szombat napközben a délkeleti határ közelében akár villámtevékenység is előfordulhat.