Czeglédy Csabát indíthatják Gyurcsányék Szombathelyen

Gyurcsány-Czeglédy, Gyurcsány Ferenc, Czeglédy Csaba
Vágólapra másolva!
Miután a bukott kormányfő ügyvédjeként börtönbe került, most pártjának szombathelyi polgármesterjelöltje lehet Czeglédy Csaba – írja a Vasi Vasmacska nevű blog, hozzátéve, hogy a szombathelyi DK mégis kilépne a baloldali összefogásból, önállóan mérettetné meg magát. Ezt az értesülést látszik alátámasztani, hogy a bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba keményen nekiment a helyi LMP-nek, ami azt jelzi, komolyabb politikai ambíciói vannak.
Vágólapra másolva!

Miután tegnap a Szegedi Törvényszék bírói tanácsa megszüntette a bűnszervezetben, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás bűntettével és más bűncselekményekkel vádolt Czeglédy Csaba bűnügyi felügyeletét, az érintett vehemensen nekiesett a szombathelyi LMP-nek a közösségi oldalán. Mindez azért is furcsa, mert az ellenzék december óta összehangoltan akciózik a helyi képiviselő-testületben, és teljesnek látszik az egység. Ám úgy néz ki, ez csak a látszat.

Gyurcsány egykori ügyvédje az LMP-t támadja

„Nem akarom elrontani ezt a szép napot, de nem tudom szó nélkül hagyni, hogy az az LMP, akik öt éve az önkormányzati választások előtt cserben hagyták a baloldali összefogást (az MSZP-t, a DK-t, az akkor még létező Együttet, a Szolidaritást és az Éljen Szombathely Egyesületet), és elindultak velünk szemben, most hirtelen úgy tesznek, mintha a fideszes városvezetés vesszőfutásához és az elmúlt időszak sikereihez bármi közük is lenne” írta Czeglédy, majd felidézte az öt évvel korábbi, ellenzéki egyeztetéseket, ahol elmondása szerint a zöldek megfúrták a közös indulást. Állítása szerint már közel volt a megállapodás, hiszen a baloldal felajánlotta nekik, hogy megkapják a közös lista második vagy harmadik helyét, és egyéni körzet is járt volna nekik, azonban „az előrehaladott tárgyalásokat jól felrúgta Schiffer András”.

– emelte ki felháborodottan a zöldekről Gyurcsány Ferenc egykori ügyvédje. Ezután Németh Ákosba, az LMP Vas megyei elnökébe és az Éljen Szombathely egyesület képviselő-jelöltjébe szállt bele, „igazi nímandnak” nevezve őt.

Az Úgy tudjuk nevű blog információi szerint, Németh éppen tegnap indította el telefonos kampányát, amelynek keretében egy automatára rögzített felvétellel csörgeti meg a lakosokat.

Czeglédyt indíthatja a DK Szombathelyen

A Vasi Vasmacska nevű blog pedig úgy tudja, hogy nemcsak az LMP, hanem a DK is begyújtotta a rakétákat, komoly konfliktust generálva a szombathelyi ellenzéken belül. Városbeli pletykákra alapozva azt írták, hogy Czeglédynek leginkább az fáj, hogy miközben éveken át támogatta saját erejéből a helyi szocialistákat, mikor börtönbe került, találtak maguknak egy új szponzort. Úgy tudják, hogy annyira elmérgesedett a viszony a felek között, hogy Gyurcsány Ferenc pártja,

a szombathelyi DK mégis kilépne a baloldali összefogásból, önállóan mérettetné meg magát, és adott esetben Czeglédy az ő polgármesterjelöltjük lehet.

Gyurcsány Ferenc, a DK elnöke, és Czeglédy Csaba, a bukott kormányfő egykori ügyvédje Forrás: MTI/Kelemen Zoltán Gergely, Szigetváry Zsolt

A lap azt a következtetést vonta le a történtekből, hogy erősen repedezik a baloldali összefogás Szombathelyen. Beszédes, hogy Czeglédy ügyében a jövő héten tartják a következő tárgyalási napot.