Soros politikai aktivistája mentegette a holokauszt áldozatain gúnyolódó Gyöngyösi Mártont

Gyöngyösi Márton Jobbik
Budapest, 2014. október 27. Gyöngyösi Márton, a külügyi bizottság jobbikos alelnöke az Országgyűlés külügyi bizottságának ülésén 2014. október 27-én, amelyet az amerikai beutazási tilalommal kapcsolatban hívtak össze. MTI Fotó: Beliczay László
Vágólapra másolva!
„A néppártosodott Jobbik kapcsán az igazi hír az, ha ma mondanak ellent a mai Jobbiknak, és nem ma mondanak ellent a 9 évvel ezelőtti Jobbiknak” – ezekkel a sorokkal reagált Gyönyösi Márton legújabb, botrányos videójára Soros György politikai aktivistája a Facebookon, aki, ha ideje engedi, újságíróként is dolgozik. Itt az újabb jele, hogy a balliberális elitnek semmi sem drága, hogy megvalósuljon az antiszemita Jobbikkal való összefogás.
Vágólapra másolva!

Portálunk hozta nyilvánosságra azt a videófelvételt, amelyen a jobbikos Gyöngyösi Márton a holokauszt áldozatain gúnyolódott, antiszemitizmusával kérkedett, és az ortodox rabbik öltözködését parodizálta ki pártjának 2013-as békéscsabai fórumán. Az újabb antiszemita botránynak még a balliberális elit körében is nagy visszhangja volt, többen elítélték a vállalhatatlan politikus vállalhatatlan gondolatait, azonban volt olyan, aki fittyet hányva mindenre, védelmébe vette.

Soros aktivistája megvédte a jobbikos Gyöngyösit

„Néha azért elgondolkozom azon, hogy milyen Gyöngyösi Márton nyilatkozat lenne elegendő ahhoz, hogy néhányan kikérjék maguknak...” – ezt írta ki a megszűnt Együtt elnökségi tagja Facebook-falára a felvétel nyilvánosságra kerülését követően. Juhász Péter pártjának egykori politikusának jól láthatóan nem nyerte el tetszését, hogy a jobbikos politikus a gázkamrákkal és a holokauszttal viccelődött, csakhogy nem mindenki volt így ezzel. „Pl egy idei!” – érkezett elsőként a válasz Soros György politikai aktivistájától, aki, ha a tüntetéseken kívül ideje engedi, a Mérce nevű portálnak is dolgozik. Hajdut nem győzte meg a reakció, mert szerinte „bizonyos dolgok évek múltán is ülnek”. Az amerikai milliárdos embere azonban nem hagyta annyiban, és még egyszer nekifutott. „Ezeket 90 százalékban ismertük. ... Jakab zsidózását most is hoztuk, de azért a néppártosodott Jobbik kapcsán az igazi hír az, ha ma mondanak ellent a mai Jobbiknak és nem ma mondanak ellent a 9 évvel ezelőtti Jobbiknak” – egészítette ki korábbi gondolatát a decemberi tüntetések során sztrájkkal, egész pályás blokádokkal, ipari parkok körbekerítésével, épületfoglalásokkal fenyegetőző „újságíró”. A kommentelők többsége nem osztotta álláspontját, szerintük a Jobbiknak tisztáznia kell a múltját.

Forrás: Origo

Jól megfigyelhető, hogy

a balliberális elit hangos része bármeddig képes elmenni annak érdekében, hogy a komplett ellenzéki – Gyurcsánytól a Jobbikon át az MSZP-ig – összefogás megvalósuljon legkésőbb az őszi önkormányzati választásra.

Hírt adtunk róla, hogy a hvg kisprovokátora még egy antiszemita hangvételű cikket is hajlandó volt kiadni kezei közül, hogy a náci botránysorozatban tengődő Jobbiknak hízelegjen. Írásában gunyorosan „mélyen tiszteltezte” és „csodarabbizta” Köves Slomót, az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség (EMIH) vezetőjét, miközben Sneider Tamásék néppártosodásának sikerét bizonygatta. Nagyon úgy néz ki, hogy a balliberális értelmiség mindent hajlandó feláldozni, ami egykoron fontos volt számukra – az antiszemita Jobbikkal való közösködés reményében.