Szemtanú: Hatalmas tűz és nagy forróság volt a mezőörsi baleset után

2019.03.10. 15:53

Két autó karambolozott egymással a 81-es úton Mezőörs közelében. Az ütközés után mindkét autó kigyulladt. Az autók utasainak életét már nem lehetett megmenteni, halálra égtek. Összesen heten haltak meg, köztük két gyerek. Az egyik szemtanú szerint az Opel nagyon gyorsan hajtott. 

Egy Opel előzött meg egy másik autóst vasárnap délelőtt a 81-es úton, amikor a sofőr hirtelen elvesztette az uralmát a kocsi felett, és frontálisan ütközött a szemközti sávban haladó Audival. Az egyik autóban két felnőtt ült, a másikban három felnőtt és két gyerek.

Forrás: Police.hu

A Kisalföld.hu-nak nyilatkozott a helyszínen az a szemtanú, akit a baleset előtt előzött meg az Opel. A férfi azt mondta, hogy nyaralásból tartott hazafele barátnőjével, amikor megelőzte őket az Opel, ami nagyon gyorsan haladt, majd a sofőr elveszítette az uralmát az autó felett. Nekiütközött a szabályosan közlekedő Audinak. Mindkét autó rögtön kigyulladt, a szemtanú nem hallott sem segélykérést, sem kiáltást. A lángok miatt olyan hőség lett, hogy nem tudott segíteni.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK