Megölted a lányomat, utánad megyek a börtönbe

Szekszárdi járásbíróság 2019 március 11-én Szekszárdi járásbíróság 2019 március 11-én, Lincshangulat alakult ki a szekszárdi gyerekgyilkos tárgyalásán
Vágólapra másolva!
Délután döntöttek a Szekszárdi Járásbíróságon arról, hogy előzetes letartóztatásba kerüljön-e a szekszárdi gyerekgyilkossággal gyanúsított 19 éves helyi férfi, K. Dániel. A bíróság előtt megjelentek az áldozat rokonai, és azt kiabálták, bosszút állnak a 6 éves Loretta haláláért. 
Vágólapra másolva!

Március 8-án, pénteken 16.30 perc körül a fiatal férfi ismeretlen ígérettel hívta el otthonról a kislányt a patak melletti töltésre. Nem zárható ki, hogy megerőszakolta.

Ezután egy nagyobb tárggyal, feltehetően egy vascsővel, legalább hatszor lesújtott a fejére.

A gyerek holttestét a rendőrök 20.45-kor találták meg.

Nem sokkal ezután a rendőrök elfogták a gyanúsítottat.

Ahogy az Origo is megírta, a Tolna Megyei Főügyészség hétfőn indítványozta a Szekszárdi Járásbíróság nyomozási bírájánál annak a 19 éves szekszárdi férfinak a letartóztatását, akit a nyomozók március 9-én reggel vettek őrizetbe az előző este holtan talált 6 éves kislány megölése miatt.

A férfi beismerő vallomást tett.

Magukból kikelve kiabáltak az áldozat szülei

Lincshangulat alakult ki a szekszárdi gyerekgyilkos előzetes letartóztatása előtt Fotó: Szabó Gábor - Origo

Mielőtt a bíróság eldöntötte volna, mi legyen a sorsa a gyanúsítottnak, az áldozat szülei megjelentek az épület előtt, és hangosan kiabálni kezdtek, amikor meglátták Dánielt. Szabályos lincshangulat alakult ki.

– üvöltötte Loretta édesapja.

Emellett azt is mondták neki, hogy

ő egy drogos pedofil, és remélik, hogy élete végéig börtönben marad.

Előzetesbe került a szekszárdi gyerekgyilkos

A bíróság előzetes letartóztatásba helyezte a 19 éves gyanúsítottat.. Kovács Ildikó, a járásbíróság szóvivője Szekszárdon, sajtótájékoztatón közölte,

a letartóztatás indoka a többi között az eljárás sikere meghiúsításának és a tanúk befolyásolásának veszélye.

A bíró azt is elrendelte, hogy a gyanúsítottat később egy hónapra át kell szállítani az Igazságügyi Megfigyelő és Elmegyógyító Intézetbe, mivel öngyilkos akart lenni a támadás után.