Magyarország nem bevándorláspárti, hanem határvédő Európát akar

Takács Szabolcs, az európai ­uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkár
Takács Szabolcs, az európai ­uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára szerint álságos a jogállamiságunk kapcsán indított baloldali demokráciavita.
Vágólapra másolva!
Takács Szabolcs, a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára kedden Bukarestben az uniós tagországok Európa-ügyi minisztereinek informális találkozóján vesz részt. Az MTI-nek nyilatkozva elmondta, hogy Magyarország nem bevándorláspárti, hanem a határait megvédő, erős nemzetállamokra épülő Európát akar.
Vágólapra másolva!

A megbeszélésen az EU jövőjével és az unió költségvetésével kapcsolatos álláspontjukat ismertették a tagállamok. Takács Szabolcs elmondta: ez a találkozó is azt igazolta, hogy az Európai Unió előtt álló legnagyobb kihívás és így a közelgő európai parlamenti (EP-) választások fő témája is a bevándorlás. Megállapította azt is, hogy

nem Kelet és Nyugat közti megosztottságról van szó, hanem a bevándorlásra adott különböző válaszok osztják meg Európát.

Takács hozzátette, hogy bár a magyar nemzeti érdek és ilyenként a budapesti kormány által képviselt álláspont is eltér a brüsszeli fősodortól, ez nem jelent Európa-ellenességet. A magyar kormány az európai értékek talaján áll, és nyitott mindenféle konstruktív párbeszédre. A magyar küldöttség vezetője rámutatott, miszerint

Takács Szabolcs, az európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára Forrás: Magyar Idők/Kurucz Árpád

Fontos, hogy az Európai Bizottság ne politikailag motivált döntéseket hozzon

Takács kifejtette, hogy bár most a bevándorláspárti erők vannak túlsúlyban, a magyar kormány azt reméli, hogy a választások nyomán megerősödnek az EP-ben a bevándorlást ellenző erők és ez hatással lesz az ágazati politikára is, valamint arra, hogy milyen jogalkotási javaslatokkal áll elő az új Európai Bizottság.

Magyarország nem egy föderatív berendezkedésű unióban, hanem a tagállamok és az azokban lakó polgárok érdekeit figyelembe vevő EU-ban érdekelt,

amely mind a külső, mind a belső biztonságot szem előtt tartja, és a gazdasági felzárkózást segíti. Az államtitkár úgy fogalmazott, hogy

Hozzátette: felszólalásában is kifejtette, hogy az uniós pénzek nem adományok, hanem szerződésben rögzített kifizetések, amelyek elosztásakor az európai emberek biztonságát, a belső piac versenyképességét kell figyelembe venni.

Az unió költségvetéséről szólva azt mondta: a britek távozása nem kell, hogy automatikusan kisebb költségvetést jelentsen.

Reményét fejezte ki annak érdekében, hogy kedd este a brit alsóház a rendezett kilépés mellett dönt, amit Magyarország is kezdettől fogva támogatott.

Takács szerint azonban a brit kilépéstől függetlenül megmaradnak az unió előtt álló kihívások, ilyen pl. a költségvetés kérdése is:

- összegzett a Miniszterelnökség európai uniós politikák kialakításáért és koordinációjáért felelős államtitkára.