Ezek voltak Manfred Weber látogatásának valódi okai

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, látogatást tesz a Dohány utcai zsinagógában, 2019.03.12.
Vágólapra másolva!
Manfred Weber keddi, magyarországi látogatásának egyik oka, hogy a politikus saját esélyeit akarta növelni az Európai Bizottság elnöki pozíciójáért. Ezt támasztja alá a Mazsihisznél és a Soros-egyetemen való megjelenése, ami valójában gesztus a Soros-hálózathoz köthető uniós képviselők felé. Azt is tudni kell, hogy Weber a következő Európai Parlamentben sem akar lemondani a Fidesz támogatásáról.
Vágólapra másolva!

Manfred Weber a Mazsihisznél tett látogatásával az európai antiszemitizmus megerősödésére utalt, holott pont Magyarország az, ahol a zsidó közösség erősödik, ellentétben Nyugat-Európával, ahol egyre több a zsidóellenes atrocitás – mondta Kiszelly Zoltán politológus a Magyar Nemzetnek.

Kiszelly szerint Manfred Weber az Orbán Viktorral folytatott tárgyalása előtt és után is úgynevezett „safe space-eket”,

számára biztonságos helyeket, a Soros-egyetemet és a Mazsihiszt kereste fel.

Ennek oka látogatásának soron kívülisége, mivel Magyarország nem szerepelt az EP-kampánnyal kapcsolatos úti céljai között.

A Soros-egyetemen tett – az Orbán Viktorral folytatott tárgyalást megelőző – látogatása az Európai Parlamentben, közte az Európai Néppárt soraiban ülő 226 olyan képviselő felé tett gesztus, akik egy nyilvánosságra került, soha, sehol nem cáfolt dokumentum szerint a Soros-hálózat megbízható szövetségesei.

Manfred Weber, az Európai Néppárt (EPP) európai parlamenti frakcióvezetője, látogatást tesz a Dohány utcai zsinagógában Fotó: Csudai Sándor - Origo

Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet vezetője azt mondta, Weber a brüsszeli elit status quóját sértő bevándorlásellenes álláspontra adott első, elutasító válasz után hamar rájött, hogy

az Európai Néppárton belüli konfliktus az ő megválasztási esélyeit rontja csupán,

ezért már március eleje óta a Fidesz kizárásán dolgozó kisebbség fékezését szeretné elérni.

A politológus szerint Weber a következő Európai Parlamentben sem

az Orbán Viktorhoz közvetlenül kötődő 2-2,5 százalékos képviselői csoportról, sem a hozzá közvetetten kapcsolódó, 5-10 százalékot jelentő szoros szövetségeseiről nem akar lemondani,

különösen az után, hogy Orbán elkötelezte magát Weber elnökké választása mellett, míg a bajor politikus a hivatalos jó barátai és szövetségesei tartós támogatásában egyáltalán nem lehet biztos.