Brutálisan megvertek egy topmenedzsert a hétvégén a bulinegyedben. A férfinek olyan súlyos sérülései lettek, hogy műteni kellett, a rendőrség nyomoz.

Brutális eset helyszíne volt a VII. kerület a Blikk szerint. A lap azt írja, hogy az egyik szórakozóhely biztonsági őrei agyba-főbe verték az 57 éves férfit, két gyermekét pedig gázspray-vel fújták le.

A megtámadott férfi az egyik legnagyobb német autógyár vezető menedzsere.

A férfi két, Magyarországon élő fiához jött a fővárosba.

A Blikk szerint a család vacsorázni ment a belvárosba, ahol az este első fele nagyon jól sikerült, beültek az egyik, most divatos helyre, ahol ettek és beszélgettek. Itt jól érezték magukat, majd elmentek. Később ugyan vissza akartak térni a helyszínre, ekkor történt a brutális eset.

IllusztrációForrás: Origo

Az ajtónál a biztonsági szolgálat emberei a két gyerekre támadtak, azonnal lefújták őket gázspray-vel, majd ütni kezdték a nagyobbik fiút. A kisebbik, 17 éves gyereket is ütötték, rugdosták.Az édesapjuk mobillal próbálta felvenni az esetet, mire őt is megtámadták, s nagyon súlyosan megverték.

Legjobban a feje sérült meg, az arccsontja és a járomcsontja is eltört. A férfi saját felelősségre Németországba repült, ahol műteni kellett.

Az erzsébetvárosi rendőrök négy férfit hallgattak ki gyanúsítottként. Azt írták, az eset során ketten könnyebb, egy férfi súlyos sérülést szenvedett.