A házasság, mint küzdősport

2019.03.18. 17:32

Újabban divat lett pár évre cserélni a holtomiglan-holtodiglant, vannak, akik szerint csak formalitás az egész, mások meg egyszerűen csak nem akarnak elköteleződni. A házasság, akárhonnan is nézzük, nehéz műfaj, de a hozzáálláson sok minden múlik.

Tényleg ódivatú szentimentális az, aki házasodni akar? A kötődési sebek, ha kevésbé mélyek, és halványan hegesedtek, segítenek, jó alapot adhatnak. De a felismerés, hogy az élet nem rózsaszín mese habbal, és a „boldogan éltek míg”-ért tenni is kell, már nem mindenki életében következik be.
A házasság sok változáson ment át az elmúlt évtizedek során, és van, ami jót is tett neki. Ma, a keresztény kultúrában természetesnek vesszük azt a szabadságot, ami pár ezer kilométerrel arrébb még csak álom, hogy szerelemből, akkor és ahhoz, akihez akarunk, megyünk hozzá. Persze, a nagy szabadság rossz hatásokat is hozott: a válások száma szinte globálisan nő. Ehhez képest itthon még nyugati szinten is jó helyzetben vagyunk: a statisztikák alapján évről évre egyre több házasság köttetik.
A hosszan tartó, kiegyensúlyozott és stabil párkapcsolat protektív tényezőként működik az életünk sok területén. Egészségügyi állapotunktól kezdve, érzelmi jóllétünkig épít minket, alapvető biztonságérzetet ad. A harmónia és stabilitás viszont nem egyenlő a folyamatosan nyugodt, konfliktusmentes kapcsolattal. Sok tévhit él a házassággal kapcsolatban, ami rózsaszínre festi azt, ezért hatalmas csalódásba, fájdalomba ütközhet, aki a tévhiteknek megfelelő elvárásokkal vág bele a frigybe.

Az egyik ilyen tévhit, hogy mindenki számára létezik valahol egy Nagy Ő, aki tökéletesen és pontosan olyan, amilyenre a másik vágyik. Ezzel szemben az igazság az, hogy nincs két kezdetektől egymáshoz illő fél. Hogy összepasszoljanak, súrlódniuk kell, ez pedig konfliktusokkal jár. A konfliktusok jelenléte természetes, de fontos, hogy a pár megtanulja kezelni őket, ha ez sikerül, az összezörrenések építeni is fogják őket. Meg kell tehát tanulni veszekedni és békülni is, hogy a sérelmek ne halmozódjanak.
A Szőke Herceg fehér lovon-szindrómához hozzátartozik az a tévhit, hogy mindenki tiszta lappal érkezik egy házasságba, miközben ez nem igaz. Minden ember cipel magával egy sokszor láthatatlan csomagot, ami tele van szülőktől vagy korábbi kapcsolatokból származó sérelmekkel, esetleg anyagi problémákkal vagy olyan rokonokkal, akikkel nehéz kijönnie az új párnak. Ha elfogadjuk a tényt, hogy a csomagok kikerülhetetlenek, és megkeressük a módot, hogyan lehet mindezt elfogadni és alkalmazkodni hozzá, az egy újabb lépés a harmónia és stabilitás irányába.

A házasság, az örök életre szerződés nem könnyű műfaj, sokszor olyan sokat kell harcolni a másikért, vagy akár magunk ellen is, hogy könnyen küzdősportnak is érezhetjük. Viszont van, amiért megéri harcolni, de a jólét, a lecserélhetőség kultúrája rosszul hat a kitartásra. Ráadásul rátesz egy lapáttal az emancipáció radikalizálódása is: ez az ideológia az önérzetes, karrierista nő képét ajánlja, de illúziókkal átitatva. A szingliség adta szabadságot hirdeti, miközben nem beszél az érzelmi elsivárosodásról. Kétségtelen, hogy egyedül könnyebb, hiszen nincs szükség alkalmazkodásra vagy a rossz szokások elengedésére. Míg párban sokszor nehezebb, viszont szebb az élet. Végső soron az ember természeténél fogva a teljesség felé törekszik. És azért szép, mert nehéz.

Horváth Zsófia viselkedéselemző írása