Már családja sem tartja a kapcsolatot a zalaegerszegi kamujézussal

Vágólapra másolva!
Lehetetlen elérni azt a férfi, aki Jézusnak adta ki magát, és több hívét becsapta – írja a Ripost. A férfi Zalaegerszegen szedte áldozatait: két évtizeden keresztül több száz tagot számláló szektát épített ki, fiatal női híveivel le is feküdt, és milliókat szerzett azoktól, akik tőle reméltek gyógyulást. Az adományokból luxuskörülményeket teremtett magának, miközben a szegénységről prédikált. A rendőrség kuruzslás miatt nyomoz ellene. 
Vágólapra másolva!

A csaló korábban egy nagy házban lakott, de rendszeresen ment a nyaralójába is. Most egyik helyen sem lehet megtalálni – írja a Ripost.

Egy ideig Zalaegerszeg külső részén, egy lakóparkban bujkált a fiánál, ám megtudta, hogy egykori csalódott hívei üldözik, így továbbállt.

– mondta a Ripost újságírójának a kuruzslással vádolt férfi menye.