Nem tudta nyilvántartásba vetetni magát a Momentum az EP-választásra

Fekete-Győr András
Budapest, 2017. május 1. Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke a párt Európához tartozunk! jelmondattal meghirdetett demonstrációján a fővárosi Hősök terén 2017. május 1-jén. MTI Fotó: Marjai János
Vágólapra másolva!
Rosszul vette az első akadályt a Momentum az EP-választást illetően, ugyanis a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) nem vette nyilvántartásba induló pártként Fekete-Győr Andrásék mozgalmát.
Vágólapra másolva!

A Pesti Srácok számolt be róla, hogy a hétfői adatok szerint csak a Momentumnak nem sikerült jelöltetnie magát az EP-választásra. Az NVB vasárnap utasította vissza a párt jelentkezését. A párt EP listavezetője, Cseh Katalin azt nyilatkozta, hogy ez azért történt, mert a párt költözött, és ezzel megváltozott a székhelyük is,

ám ezt a változást nem vezették át mindenhova.

Korábban egyébként azt is a székhelyváltoztatással magyarázták, hogy miért nem küldték be időben az Állami Számvevőszéknek a kampánypénzek felhasználásáról szóló dokumentumokat (a szerk.).

A párt sajtóosztálya viszont mással magyarázta a történteket. Szerintük ugyanis Fekete-Győr András pártelnök képviseleti jogosultságával van a gond, azt vitatta ugyanis tájékoztatásuk szerint a Nemzeti Választási Bizottság.

Fekete-Győr András, a Momentum Mozgalom elnöke Forrás: MTI/Marjai János

A nyilvántartásba vétel egyébként nem egy bonyolult dolog, csupán egy űrlapot kell kitölteni, amiben többek között

a párt hivatalos elnevezését, emblémáját és székhelyét kell feltüntetni.

A valasztas.hu egyébként írja is, hogy a bejelentett szervezet létezését és adatainak hitelességét a civil szervezetek bírósági nyilvántartásában a Nemzeti Választási Iroda ellenőrzi. Ezt követően a Nemzeti Választási Bizottság minden, a törvényes feltételeknek megfelelő jelölő szervezetet – legkésőbb a bejelentését követő negyedik napon – nyilvántartásba vesz.

Más pártoknak sikerült megugrani ezt a "hatalmas akadályt"

Eddig egyébként 17 pártnak sikerült nyilvántartásba vetetnie magát, köztük a Fidesz-KDNP-nek, a DK-nak, a Jobbiknak, az LMP-nek, az MSZP-nek, a Párbeszédnek vagy épp a Kétfarkú Kutyapártnak. A listán egyébként eddig csak kevesek által ismert pártok is már bejelentkeztek, köztük az Egyenlőség Roma Párt, a Platón Párt vagy a Tea Párt Magyarország.