Az Európai Néppárton kívül is van élet

2019.03.20. 09:15

A Fidesz helyzete kényelmes, inkább az Európai Néppárt van lépéskényszerben, hiszen a magyar kormánypárt kizárásával jelentősen meggyengülne az Európai Parlament jelenlegi legnagyobb pártcsaládja – mondták egybehangzóan a Magyar Nemzetnek nyilatkozó elemzők. Úgy látták: a Fidesz a Néppárton kívül is megtalálhatja a módját annak, hogy érvényt szerezzen a jobboldali, bevándorlásellenes, szuverenista politikájának, sőt, akár új lehetőségek is nyílhatnának előttük.

Bár a Fidesznek nem célja szakítani az Európai Néppárttal (EPP), mégis kialakulhat az a helyzet, hogy elvi alapvetések mentén értelmetlenné válik a további együttműködés.

Ha a magyar kormánypárt úgy ítéli meg, hogy Magyarország érdekeinek védelme a Néppárt keretei között a továbbiakban már nem biztosítható, úgy indokolatlanná válhat olyan hajóban tovább tartózkodni, ahol a többség már folyamatosan más irányba evez – jelentette ki a Magyar Nemzetnek Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója.

Hozzátette: Orbán Viktor kormányfő több alkalommal is kinyilvánította, hogy Magyarország mely kérdésekben – keresztény Európa, bevándorlás – nem tud engedni.

A liberálisok foglya

A politológus azt is elmondta, hogy a Fidesz számára az uniós intézmények mindig is eszköznek, nem pedig célnak számítottak, hiszen az azokban – így például az Európai Parlamentben – való részvétel a magyar érdekek érvényesítésének rendelődik alá.

Boros Bánk Levente hozzátette: a Néppárt egy olyan liberális társaság, pártok és politikusok foglya lett, akik inkább akarnak az európai baloldalnak megfelelni, mintsem a pártcsalád eredeti, kereszténydemokrata értékeit képviselnék következetesen.

„Van élet az Európai Néppárton kívül is”Forrás: Shutterstock/Alexandros Michailidis

Irányvita zajlik

Van élet az Európai Néppárton kívül is, hiszen a Budapest–Bécs–München-tengely gyengülésével és a Varsó–Budapest–Róma vonal erősödésével a Fidesz számára nyílhatnak új lehetőségek – elemezte a nagyobbik magyar kormánypárt kilátásait Kiszelly Zoltán politológus.

Azt is hangsúlyozta, hogy kevés esélyt lát a Fidesz kizárására a májusi választás előtt, hiszen a párt távozásával az EPP 12 mandátumot veszítene, s ez túl nagy veszteség lenne az Néppárt számára, amelynek baloldaláról is morzsolódhatnak le tagpártok, amelyek az Emmanuel Macron francia elnök körül alakuló tömörüléshez csatlakozhatnak.

Az elemző rámutatott: az Orbán Viktor által is leírt irányvita zajlik jelenleg is a néppártban – a Manfred Weber, a Jean-Claude Juncker, valamint Angela Merkel nevével fémjelezett mainstream a pártcsaládtól balra keres szocialista és liberális szövetségeseket, köztük Guy Verhofstadt vagy Emmanuel Macron francia elnök alakulatait – s az igazi konfliktus is ezek mentén a vonalak mentén zajlik, hiszen a Néppárttól balra húzó formációk szavazták meg például a Sargentini-jelentést is, és kezdeményezték a Fidesz kizárását.

Kényelmes helyzetben van a Fidesz

Ifj. Lomnici Zoltán alkotmányjogász úgy látja, a Fidesz kényelmes helyzetben van, hiszen egy esetleges néppárti búcsú következtében – mint az unió vélhetőleg legnagyobb politikai legitimációval rendelkező pártja – bizonyosan megtalálja módját, hogy a valódi keresztény, jobboldali és következetesen bevándorlásellenes, szuverenista politikájának érvényt tudjon szerezni a jövőben is az Európai Parlamentben is.

A Néppárt helyzetét értékelve megjegyezte: a pártcsalád korszakváltás előtt áll, s minden valószínűség szerint vége van az EPP hegemóniájának. Sőt, a Néppárt puszta megmaradása is kérdés lehet, hiszen ideológiai értelemben már ma is vékony a válaszfal az EPP és az európai liberálisok, baloldaliak között, s ezzel a pártcsalád szembemegy a saját kereszténydemokrata alapszabályával, és az önfeladás útjára lépett – mutatott rá.

Ifj. Lomnici Zoltán kifejtette: az Európai Néppártnak a gazdasági-szolidaritási dimenzió vonatkozásában kezdetben vállalható morális alapvetéséből mára teljességgel kifordított ideológia és kulturális önfeladás lett, amit az is alátámaszt, hogy manapság a vezető néppárti politikusok saját céljaik szolgálatába állítanák az uniós intézményeket.

KAPCSOLÓDÓ CIKK