Eltemetnék a zichyújfaluban meggyilkolt csecsemőt

Vágólapra másolva!
Továbbra is értetlenül áll mindenki az előtt, hogy a 23 éves nő, aki gyakorlatilag együtt élt a párjával, miért ölte meg az újszülött csecsemőjét. A nő egy melléképületben végzett a kislánnyal, aki minden bizonnyal teljesen egészséges volt.
Vágólapra másolva!

„Menjenek innen, nincs mit mondanunk" – ezt mondta a Feol újságírójának egy férfi, aki abban a házban lakik, ahol a csecsemőt meggyilkolták.

A kislányát a melléképületben megszülő, majd megfojtó 23 éves sárkeresztúri nőt a helybeliek még látásból is csak alig ismerték.

„Jó húsban volt" – ahogy többen fogalmaztak, de az nem látszott rajta, hogy terhes lenne.

Közben a meggyilkolt csecsemőt a Blikk információi szerint eltemetné a család, erre azonban egyelőre nincs lehetőségük.

A nő nyáron lett terhes, de azt eltitkolta, orvoshoz nem járt. A nő letartóztatását tegnap rendelték el, ügyvédje szerint a fiatal nő teljes letargiában van, nehéz vele kommunikálni, a kihallgatásán pedig csak a szülés tényét ismerte el.