Halálra gyógyszerezte férjét egy a szabadbattyáni nő

Vágólapra másolva!
A nő, az után döntötte el, hogy megöli a férjét, hogy az nem ment bele a válásba, és minden megoldást elutasított. A nő ezért áprilisban abból a gyógyszerből adott be a férfinak, amelyet ő szedett. Azt mondta, nyugodtan vegye be, az csak vitamin. Akkor azonban még nem sikerült a gyilkosság. Később már igen.
Vágólapra másolva!

Miután a férfi bevette a gyógyszereket, elkábult. Ekkor a nő megpróbálta a kádban, fürdés közben víz alá nyomni. Ezt azonban befejezte, amikor a férfi kérdőre vonta.

Néhány héttel később nagy mennyiségű szívgyógyszert adott be a férfinak, aztán elment dolgozni.

Csak másnap talált rá a férjére holtan, ezután hívta a rendőröket. A nő akár életfogytiglant is kaphat.