Szerveződnek a közigazgatási bíróságok

2019.03.21. 13:41

Boros Anitát, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem (NKE) Államtudományi és Közigazgatási Kar intézetvezetőjét kérte fel Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke a közigazgatási bíróságok jövő évi felállítását előkészítő projekt szakmai vezetőjének, elnöki biztosi minőségben. Boros Anita tájékoztatása szerint 2020 januárjától felállhat az önálló közigazgatási bírósági szervezetrendszer.

Az Országgyűlés 2018 decemberében döntött az önálló közigazgatási bíróságok felállításáról - közölte Boros Anita.

Boros AnitaForrás: Origo

A nyolc helyszínen létrejövő közigazgatási törvényszékek és az esztergomi székhelyű Közigazgatási Felsőbíróság 2020. január 1-jén kezdik meg a működésüket.

„A jogintézmény nem előzmény nélküli a magyar közigazgatásban, hiszen az 1869. évi IV. törvénycikkel az igazságszolgáltatás és a közigazgatás egymástól való elválasztását követően megfogalmazódott annak az igénye, hogy az állam működését egy tőle független szervezet kontrollálja" - tette hozzá az Országos Bírósági Hivatal elnöki biztosa.

Az 1883-ban felállított pénzügyi közigazgatási bíróságok ennek a törekvésnek az első lépését jelentették, majd néhány évvel később az 1896. évi XXVI. törvénycikkel felállításra került a magyar királyi közigazgatási bíróság is. 1949-ben aztán egy tollvonással kiiktatásra került ez a szervezet, és most, több mint százhúsz évvel később 2018 decemberében döntött a jogalkotó a közigazgatási bíróságok felállításról - mondta Boros Anita.

A rendes bírósági szervezetből nem kiválnak a közigazgatási bíróságok, hanem önálló szervezetként jönnek létre jövőre.

Az OBH elnöki biztosa elmondta: „az igazságszolgáltatás mint önálló hatalmi ág már eddig is kiemelkedő eredményeket ért el a közigazgatási ügyszakban, csak hogy néhány példát kiemeljek, Magyarország első helyen áll az Európai Unióban, hiszen nálunk a leggyorsabb a közigazgatási ítélkezés, és nálunk a második legalacsonyabb a közigazgatási ügyhátralék.

Boros Anita véleménye alapján ezeket az eredményeket és ezt a színvonalat az új közigazgatási bíróságoknak is tovább kell vinniük.

Kifejtette: az ügyfelek már hozzászoktak, hogy évről évre egyre modernebb elektronikai megoldásokkal, ügyviteli szabályokkal intézik a bíróságok is az ügyeiket.

A mintegy tizenegyezer bírósági dolgozó egységes igazgatását az OBH látja el. Úgy működik, mint egy minisztérium, és a vezetője is miniszteri jogállású - fűzte hozzá.

„Annak érdekében, hogy az ügyfelek és a szervezetben dolgozó közigazgatási bírók és igazságügyi alkalmazottak számára zökkenőmentes legyen az átmenet, illetve az OBH eddigi fejlesztéseit, eredményeit, az igazságszolgáltatás által hosszú évek alatt megszerzett tudást az új közigazgatási bíróságok is hasznosítani tudják majd, az OBH egy önálló projektszervezetet állított fel, csaknem harminc bíró és hasonló létszámú egyéb szakértő részvételével" - mondta a projektszervezet vezetője lapunknak, aki egyébként maga is közigazgatási jogász.Ennek a projektszervezetnek lett a szakmai vezetője Boros Anita.„A projektünk legfontosabb célja, hogy gyorsan, hatékonyan megvizsgáljon minden olyan előkérdést, amelyek az új bíróságok januári működéséhez szükségesek, és javaslatainkkal messzemenőkig támogassuk a közigazgatási szervezetrendszer felállításáért, és a jövő évtől annak működtetésért is ténylegesen felelős szaktárca, az Igazságügyi Minisztérium munkáját" – hívta fel rá a figyelmet a projekt szakmai vezetője.

A Boros Anitával készült interjút a Bonum Publicum áprilisi számában olvashatják.