Veréssel köszönte meg a pálinkát a pápai férfi

Vágólapra másolva!
A vádirat szerint a férfi nyáron, az egyik éjszaka tizennégy évnél is fiatalabb ismerősével állt egy pápai dohánybolt előtt, amikor egy másik férfi kilépett itallal a kezében a boltból, és azt ott helyben rögtön meg is itta. Később ugyanez a férfi a másik kettőnek is vett 1-1 üveg, 1 decis pálinkát.
Vágólapra másolva!

Miután közösen megitták az italokat, elindultak haza, csakhogy a férfi és fiatal barátja kövgetni kezdték az őket korábban pálinkára meghívó férfit, és ki is rabolták: 3.000 forintot vettek el tőle.

Amikor a kirabolt férfi visszakérte a pénzét, egy óriási pofont kapott. Mielőtt elmenekülhetett volna, még kapott a hátába egy óriási rúgást is.


A támadót nem sokkal később elfogták, és már előzetes letartóztatásban van.