Fülöp Attila: A gyermekvédelem mindannyiunk közös ügye

Fülöp Attila
Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
A Befogadlak elnevezésű nevelőszülői programmal arra akarja felhívni a figyelmet a kormány, hogy a gyermekvédelem mindannyiunk közös ügye - hangoztatta a szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára Oroszlányban.
Vágólapra másolva!

Fülöp Attila a Komárom-Esztergom Megyei Gyermekvédelmi Központ rendezvényén úgy fogalmazott,

Fülöp Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára. Forrás: kormany.hu

Elmondta: Magyarországon 23 ezer fiatalt, köztük 21 ezer kiskorút támogat a gyermekvédelmi hálózat.

Nem mindegy, hogy milyen lesz a sorsuk, illetve a gyerekeik sora, rendezett életben lesz részük vagy ők is a szociális ellátórendszerre szorulnak

- tette hozzá.

Az államtitkár átadta a "Lehetetlen nincs" rajzpályázat megyei díjait. A pályázatra országosan háromezernél több rajz, illetve videó érkezett.

Fülöp Attila szavai szerint minden esettanulmánynál és módszertani vizsgálatnál többet ér, ha az ember ezeket a rajzokat átéli.

A nevelőszülői tevékenységet népszerűsítő országos program záróeseményét május 19-én rendezik a Várkert Bazárban,

ahol egész napos családi programot kínálnak az érdeklődőknek.

Süttő Erika, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Komárom-Esztergom Megyei Kirendeltségének igazgatója az MTI-nek elmondta, a megyében csaknem 500 gyermek részesül gyermekvédelmi gondozásban, közülük minden második fiatal nevelőszülőknél él.