Potápi Árpád: A gyerekek a magyar nemzet jövőjének zálogai

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára
Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára.
Vágólapra másolva!
Potápi Árpád János nemzetpolitikáért felelős államtitkár részt vett hétfőn Palicson a 2019 a külhoni magyar gyerekek éve programsorozat rendezvényén, ahol azt mondta, hogy a magyar nemzet jövője a gyerekeken áll, ezért a legfontosabb feladat a kedvezőtlen demográfiai helyzet megváltoztatása, a magyar kormány pedig az utóbbi években ezen dolgozik.
Vágólapra másolva!

Az államtitkár hozzátette, hogy fontos, hogy mindenhol minél több gyerek szülessen, ehhez pedig az kell, hogy a társadalom felfogása alapvetően átalakuljon. A kormány feladata pedig az, hogy minél több olyan intézkedést hozzon meg, amelynek köszönhetően formálható a szülők véleménye, illetve

olyan kedvező társadalmi, gazdasági és politikai körülmény jöjjön létre, hogy az emberek akarjanak is minél több gyereket vállalni.

Ez nemcsak Magyarországra, hanem az egész Kárpát-medencére vonatkozik - tette hozzá.

Potápi Árpád János, a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára Forrás:MTI/Illyés Tibor

Az államtitkár emlékeztetett arra, hogy a tavalyi év a külhoni magyar családok éve volt, és ezt folytatva hirdette meg a Nemzetpolitikai Államtitkárság 2019-re a külhoni magyar gyerekek éve programot.

Tavaly a Köldözsinór Program keretében a határon túli magyarságra is kiterjesztették az anyasági támogatást és a babakötvényt, idén ezt egészítette ki a Nemzetpolitikai Államtitkárság a babacsomaggal,

amelyre minden olyan külhoni magyar család jogosult, amely 2018-ban igényelte az anyasági támogatást.

Olyan használható csomagot állítottak össze a külhoni gyerekek számára, amellyel a szülők az első időszakot könnyebben tudják venni - hangsúlyozta az államtitkár.

A kormány több mint 8 éve a családok mellett

Potápi elmondta, hogy a családok támogatásán, illetve a gyermekvállalás ösztönzésén már több mint nyolc éve dolgozik a kormány, és a kedvező jelek már meg is mutatkoznak.

- magyarázta az államtitkár.

A politikus végül örömének adott hangot, hogy a külhoni magyar pártok elfogadták azt a kezdeményezést, hogy a politikájuk középpontjába a magyar családok támogatását helyezzék. Külön köszönetet mondott a Vajdasági Magyar Szövetségnek (VMSZ) és a vajdasági Magyar Nemzeti Tanácsnak, hogy vállalták, a jövő középpontjába a magyar családokat és a gyerekeket állítják.

Pásztor István, a VMSZ elnöke rövid beszédében rámutatott, a vajdasági politika meggyőződése, hogy

a Vajdaságban, a szülőföldön van magyar jövő, és minden intézkedésnek e jövő elérését kell szolgálnia.

Potáp Árpád a rendezvény keretében babacsomaggal ajándékozott meg 80 vajdasági családot.