A falvak orvosi ellátottságát javítják a Magyar Falu Programban

2019.03.26. 13:19

Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar Falu Program - jelentette be Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere.

A kormány célja az alapellátás átalakítása - mondta Kásler Miklós a budapesti sajtótájékoztatón. Ennek fontos eleme a kistelepüléseken lévő családi orvosi praxisok fejlesztése, amihez a most kiírt pályázatok is hozzájárulnak.

Elmondta: szolgálati lakások építésére 5 milliárd forint, orvosi rendelők felújítására 4 milliárd forint, orvosi eszközök beszerzésére 2 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar Falu Programban.

Hozzátette, jelentős probléma a kistelepüléseken a háziorvoshiány, mert a többi között nem megfelelő az infrastruktúra. A kormány célja, hogy a hátrányos helyzetű kistelepüléseken élők is olyan ellátáshoz juthassanak, mint a nagyobb településeken élők. A miniszter közölte: a szolgálatilakás-programban 5 milliárd forintos keretet biztosítanak az önkormányzatoknak, a lakásban az orvos a szolgálati ideje alatt ingyen lakhat. Támogatják azokat a pályázatokat, amelyek esetében a lakáshoz kapcsolódóan orvosi rendelőt is kialakítanak.

Az orvosi rendelők felújítására, bővítésére, újak építésére 4 milliárd forint áll rendelkezésre. Felújításra, bővítésre legfeljebb 30 millió forint, új, többcélú intézmény megvalósítására (ahol a háziorvosi rendelő mellett gyermekorvosi, fogorvosi, védőnői ellátást is biztosítanak) 125 millió forint a maximális támogatás. A bútorok beszerzésére legfeljebb 8 millió forint fordítható.

Kásler Miklós elmondta: az orvosi eszközök beszerzésére 2 milliárd forint áll rendelkezésre a Magyar Falu Programban, a maximális támogatási összeg projektenként 5 millió forint.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos a Magyar Falu Program újabb pályázatainak megjelenése alkalmából tartott sajtótájékoztatónForrás: MTI/Kovács Attila

Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos elmondta: a Magyar Falu Program célja, hogy megállítsák a kistelepülések fokozott népességelvándorlását, és ezt komplex módon tegyék, ezért nem egy-egy célterületet fejlesztenek. Megjegyezte: a közszolgáltatások fejlesztését érintő 18 célterületre 75 milliárd forint áll rendelkezésre.

Tájékoztatása szerint a most kiírt pályázatok nyomán 100-130 háziorvosi rendelő újulhat meg, és 600-700 település lehet a kedvezményezettje az orvosieszköz-beszerzési programnak. Közölte azt is, a kiírások megjelentek, a pályázatokat április 26-ától május 27-éig lehet benyújtani, s azokat a tervek szerint 60 nap alatt elbírálják.

Felhívta a figyelmet arra, a pályázatokkal kapcsolatos információkat a kormány hivatalos honlapján, a www.kormany.hu-n teszik közzé.

A Magyar Falu Program keretében 150 milliárd forintból támogatják az ötezer lakos alatti települések fejlesztését. Összesen 2887 magyarországi település lehet kedvezményezettje a programnak; a tervek szerint 50 milliárd forintot fordítanak 3-4-5 számjegyű utak fejlesztésére, legalább 25 milliárd forintot a falusi csokra (családi otthonteremtési kedvezményre) és 75 milliárd forintot a közszolgáltatások fejlesztését érintő 18 célterületre.