Az ENSZ nem akarja megállítani a migrációt, mintha nem lenne biztonsági kockázata

Vágólapra másolva!
Az ENSZ globális migrációs csomagja nem megállítani, hanem menedzselni akarja a migrációt, amit úgy állítanak be, mintha nem lenne semmiféle biztonsági kockázata - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel az M1-nek.
Vágólapra másolva!

A miniszter azt mondta, az ENSZ migrációs csomagjában úgy állítják be a jelenséget, mint valami alapvető emberi jogot, ami "nonszensz", hiszen nem létezik olyan jog, hogy valaki "rábök" a térképre, majd

országhatárok tucatjait sérti meg, hogy oda eljusson.

"Azért is veszélyes ez a dokumentum, mert azt mondja, hogy minden egyes országnak a világon definíciószerűen választania kell legalább egyet azon három kategóriából, hogy a migrációnak kiindulási pontja, tranzitországa, vagy célországa kíván lenni, és egy hangot sem szól azokról az országokról - eltagadva ezt a jogukat -, amelyek egyiket sem akarják választani" - fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy Magyarország egy ilyen ország.

Kiemelte,

a magyar állam szuverén joga, hogy eldöntse, kiket akar beengedni, s kiket nem.

Felhívta a figyelmet arra, hogy az Európai Unió ezt a dokumentumot akarja kötelezővé tenni valamennyi tagállama számára.

A miniszter a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában szólt arról is,

vannak, akik azt gondolják, az unió akkor lesz erős, ha legyengített tagállamok alkotják,

de a magyar kormány ezt elveti és zsákutcának gondolja.

Mi a nemzeti identitásukhoz, kulturális, vallási, történelmi hagyományaikhoz és örökségükhöz ragaszkodó, erős tagállamok által alkotott Európai Unióban hiszünk - hangsúlyozta Szijjártó Péter.
Hozzátette, a vita nemcsak a fentiek, de a migrációkezelés miatt is zajlik.