Csavarhúzóval és feszítővassal támadtak egy 94 éves nyugdíjasra

Vágólapra másolva!
Betört egy idős asszony házába egy 22 éves balatonszabadi férfi. Amikor a nő rajtakapta, a férfi erőszakkal követelt tőle a pénzét. Az asszony ellenállásának és a szomszédok segítségének köszönhetően végül semmit nem sikerült elvinnie.
Vágólapra másolva!

A 22 éves férfi februárban egy délelőtt feszítővassal, csavarhúzóval és munkáskesztyűvel felszerelkezve elbiciklizett Zamárdiba, ahol kiszemelt egy családi házat. Befeszítette az ablakát és bemászott rajta. Ahogy kutatni kezdett volna a szobában, összetalálkozott a házban lakó 95 éves asszonnyal. A férfi visszaélt testi fölényével. Arra kényszerítette a vékony alkatú, idős nőt, hogy pénzt adjon neki. Mindeközben

a torkához szorította a nála lévő csavarhúzót, és amikor az asszony segítségért kiabált, befogta a száját, és az emeletre rángatta.

Mivel a nyugdíjas továbbra is küzdött, és segítségért kiabált, a férfi elmenekült a helyszínről.

A szomszédok fültanúi voltak az esetnek. Üldözni kezdték a menekülő férfit, akit el is kaptak. Kíhívták a rendőröket, a rablót pedig visszatartották, amíg meg nem érkeztek a járőrök.

A férfiról kiderült, hogy rendszeres visszaeső, így 7 év fegyházat javasolnak számára,

ha beismeri a tettét és lemond a tárgyalásról való jogáról, ellenkező esetben ennél többre is ítélhetik.