Az áldozat anyja szerint hazudik a borsodnádasdi gyilkos

Borsodnádasd, gyilkosság riport
Borsodnádasd, gyilkosság riport 2017.09.05
Vágólapra másolva!
Roland és Csenge 2017-ben, egy szeptemberi estén találkoztak egymással. A részeg és bedrogozott férfi összeveszett a lánnyal, és úgy megverte, hogy elájult. Ezek után levetkőztette és egy vízelvezető aknába dobta. Az eset óta Csenge édesanyjának élete teljesen tönkrement, szinte mindennap kórházban kezelik. A tárgyalásra viszont eljár. Hallotta, hogy a vádirat szerint a lánya randizott Rolanddal, ami szerinte hazugság – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

Az asszony Csenge halála óta pszichiátriai kezelés alatt áll. Nem tud beletörődni abba, hogy többet nem láthatja imádott lányát.

„Teljesen tönkrement azóta az életem.

Én egy életerős, egészséges ember voltam, most meg csak éppen hogy létezem.

Gyakorlatilag azóta kórházban kezelnek, nagy ritkán megyek haza egy-egy hétvégére. Az sem jobb, hiszen a házban minden a lányomra emlékeztet, vele éltem kettesben. Mindent megbeszéltünk, ezért is tudom, hogy ez a férfi nem mond igazat, amikor azt állítja, hogy ő és Csenge randevúztak.

Soha nem hallottam a gyerekemtől, hogy tetszene neki ez az ember, még a nevét sem említette” – mondta az asszony a lapnak.

A meggyilkolt 17 éves Csenge rokonai 25 millió forintos kártérítést követelnek Rolandtól.

Tisztában vannak azzal, hogy a férfinak nincs ennyi pénze, de nem mondanak le erről az összegről.

– mondta a Blikknek dr. Lichy József.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

Ha a gyilkos nem tudja kifizetni a megítélt kártérítést, a rabkeresetéből is törlesztheti.

– tette hozzá dr. Kamarás Péter ügyvéd.

Csenge anyja reméli, hogy a bíróság szigorú ítéletet hoz majd.

Fotó: Csudai Sándor - Origo

A férfi vallomásában azt mondta, a gyilkosság estéjén, 2017. szeptember 2-án randizott Csengével, megittak egy üveg bort, és elköszöntek egymástól. Később a férfi visszatért oda, ahol iszogattak. Akkor látta meg, hogy Csenge a földön fekszik, eszméletlenül. Úgy érezte, nincsen pulzusa. Megijedt, hogy őt vonják majd felelősségre, ezért a lányt és a telefonját is az aknába dobta.

Roland ezek után hazament, és üzeneteket küldött Csenge telefonjára, majd csatlakozott a lányt kereső csoporthoz.

A férfi ezzel a történettel megbukott a hazugságvizsgálaton.

Ezzel szemben a vádiratban az áll, hogy Csenge és Roland találkozót beszéltek meg a település temploma mellett található erdei ösvényhez. Roland alkoholt ivott és herbálos cigarettát szívott a találkozó előtt. A templomnál összevesztek egymással. Roland többször, nagy erővel megütötte a lányt, aki ettől elájult. A férfi levetkőztette Csengét és az aknába dobta, ahol megfulladt.

A szerdai tárgyaláson pedig az is kiderült, hogy

a lány nem volt részeg, nem drogozott a találkozó előtt, és nem is volt begyógyszerezve a halála napján.