Ujhelyi elismerte, hogy Sneider fasiszta, mégis együttműködik vele

KUNHALMI Ágnes; NÉMETH Szilárd; UJHELYI István
Budapest, 2018. október 3. Ujhelyi István, az MSZP európai parlamenti képviselője (k) az Országgyűlés plenáris ülésén 2018. október 3-án. Előtte Németh Szilárd, a Fidesz alelnöke, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára, mellette Kunhalmi Ágnes MSZP-s képviselő. MTI Fotó: Kovács Attila
Vágólapra másolva!
Elismerte Ujhelyi István egy lakossági fórum előtt, hogy Sneider Tamás, a Jobbik elnöke fasiszta, ennek ellenére ő mégis együttműködik vele. Erről Cs. Kádár Péter baloldali, antifasiszta újságíró számolt be a Facebookján. Az MSZP-s politikust az sem zavarja, hogy a Jobbik honlapján egy Szálasi-idézet szerepel.
Vágólapra másolva!

Érdekes írás jelent meg Cs. Kádár Péter újságíró, a FIKSZ Rádió alapító-főszerkesztőjének, a Magyar Rádió volt hangmérnökének a közösségi oldalán.

Cs. Kádár Péter, aki antifasiszta aktivista is, azon háborodott fel Facebook-oldalán, hogy

Ujhelyi István vállalhatatlan hangnemben védte sárospataki lakossági fórumán az antiszemita Jobbikot és annak rasszista elnökét, Sneider Tamást.

Az MSZP-s EP-képviselő és egyben képviselőjelölt keddi fórumára pont azon a helyen került sor, mint Gyurcsány Ferenc bukott kormányfő rendezvényére, 2017. december 6-án.

Cs. Kádár Péter közvetlenül a fórum előtt találkozott Ujhelyivel, akivel rögtön közölte, hogy vitázni jött vele, mivel

Ujhelyi erre a következőképpen válaszolt: „Könnyű neked, te ragaszkodhatsz az elveidhez, nekem viszont a lehető legjobb eredményt kell elérnem.”

„Azért egy személy esetét tekintve, egyetértettünk, nevezetesen abban, hogy Sneider Tamás a Jobbik elnöke, fasiszta” – írta Cs. Kádár Péter.

Forrás: FACEBOOK

A baloldali politikus tehát négyszemközt elismerte azt, ami mindenki számára nyilvánvaló, aki kicsit is foglalkozik politikával, nevezetesen, hogy

Sneider fasiszta.

Azon már meg sem lepődünk, hogy az MSZP-s EP-képviselő nem ragaszkodik az elveihez, hiszen hogyan is ragaszkodhatna olyasmihez, amivel ő nem rendelkezik, és soha nem is rendelkezett?

Később elkezdődött a lakossági fórum, ahol Ujhelyi már nem volt ilyen őszinte.

Rögtön az elején azt hazudta, hogy a nagyobbik magyar kormánypárt ki akar lépni az Európai Unióból.

Ujhelyi István Forrás: MTI/Kovács Attila

Ezt követően baloldali közhelyek hangzottak el, majd a kérdések következtek, és Cs. Kádár Péterre is sor került, aki felolvasott egy, a Jobbik honlapján talált idézetet, ami kapcsolódik az MSZP választási szlogenjéhez és kiadványához, az „Igaz beszéd”-hez.

Az idézet így hangzik:

Az idézettel az antifasiszta újságíró szerint két probléma van, az egyik az, hogy

Szálasi Ferenc háborús bűnöstől, nyilas vezetőtől származik, akit a második világháború után halálra ítéltek és kivégeztek.

A másik pedig az, hogy a Jobbik honlapján nem szerepel a szerző, azaz Szálasi Ferenc neve.

Cs. Kádár Péter véleménye alapján, mivel

Ujhelyi erre azt válaszolta, hogy „neki is lelkiismereti problémát okozott, hogy azokkal működjön együtt, akik pár éve még EU-s zászlót égettek. De, mert kevés a demokrata, nincs mit csinálni, különben marad Orbán”.

Vagyis az MSZP nyíltan vállalja, hogy nácikkal szövetkezik, csak azért, hogy hatalomra kerüljön.

„Ez a szokásos fenyegetés” – tette hozzá az újságíró.

Cs. Kádár Péter ezután kifejti, hogy Ujhelyi szerint Sneidernek nincs esélye magához ragadni a hatalmat.

Az újságíró véleménye alapján

sokan azt gondolták tévesen, hogy Hitlernek vagy Szálasinak sem volt esélye hatalomra kerülni, de ez mégis megtörtént.

Ujhelyi azt is elmondta, hogy mivel a „demokratáknak” nincs elég szavazatszámlálójuk, ezért

Ujhelyi Istvánnak feltettük kérdéseinket: miért érzi úgy, hogy együttműködhet egy fasisztával, és továbbra is együtt akar-e működni azzal a Jobbikkal, amelynek honlapján Szálasi-idézet szerepel. Ha válaszol, frissítjük cikkünket.