Nem ingyen kaptuk a szabadságot

1989. március 15-én az ellenzék hívására százezres tömeg hömpölygött emlékhelyről emlékhelyre Budapest belvárosában. Egy héttel később, március 22-én létrejött az Ellenzéki Kerekasztal, ami az egyik legfontosabb esemény volt a rendszerváltoztatás folyamatában. A 30 évvel ezelőtti eseményekről beszélgetünk Kónya Imrével, az Ellenzéki Kerekasztal létrehozásának kezdeményezőjével – aki március 15-én megkapta a legmagasabb állami kitüntetést, a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét „a szabad Magyarország békés eszközökkel történő megteremtésében és a hazai demokrácia kialakításában, illetve megtartásában betöltött kimagasló szerepe elismeréseként”.

2017 decemberében a berlini Bellevue Palotában Frank-Walter Steinmeier német szövetségi elnöktől átvette a Nemzetközi Adalbert díjat, idén március 15-én pedig a Parlamentben a 30 évvel ezelőtti ellenzéki társaitól, Áder János köztársasági elnöktől, Orbán Viktor miniszterelnöktől és Kövér László házelnöktől a Magyar Érdemrend Nagykeresztjét. Mit jelentenek önnek ezek a kitüntetések?

Mindkét alkalommal ugyanazt éreztem, s ezt a berlini díjátadás alkalmával el is mondtam. Úgy éreztem, hogy a kitüntetést a nyolcvanas évek végén színre lépő egész politikusi nemzedék képviseletében vehetem át. Azok képviseletében is, akik már nincsenek közöttünk. Mert a kommunista hatalom ellen fellépő összes ellenzéki politikusnak megvolt a maga szerepe mindabban, amiért én a Nemzetközi Adalbert díjat és a Nagykeresztet kaptam.

Kónya Imre Fotó: Talán Csaba

A szociáldemokrata Steinmeier – aki nem igazán szimpatizál az Orbán-kormány politikájával – hogyan reagált arra, hogy ön azt mondta: közvetve ugyan, de tulajdonképpen Orbán Viktort is kitüntette?

Rezzenéstelen arccal. Steinmeier – mielőtt szövetségi elnökké megválasztották – külügyminiszter volt, kiváló diplomata.

Térjünk rá a 30 évvel ezelőtt Magyarországon történt eseményekre. A március 15-i tüntetést megelőzően is voltak hasonló, politikai megmozdulások Budapesten. Miért éppen ez a március 15-i nap lett a meghatározó, ami után kezdeményezte az Ellenzéki Kerekasztal létrehozását?

Valóban voltak hasonló, nagyszabású tüntetések már korábban is.

Az első demonstráció 1988. június 27-én volt a Hősök terén az erdélyi falurombolás ellen.

Az Erdély-tüntetésen 1988. június 27-én százezren voltak, ekkora tömegre még a szervezők sem számítottak. Ez volt a rendszerváltás első tömegrendezvénye Forrás: Fortepan/VÁRHELYI IVÁN

Ezt az MDF szervezte, bár voltak más ellenzéki szervezetek is, amelyek csatlakoztak. De a pártok háttérben maradtak, nem jelentek meg látványosan. Később a nagymarosi vízlépcső megépítése ellen is több tüntetést szerveztek a Duna Körösök, akik inkább a későbbi szabad demokratákhoz álltak közel. Ezeken is részt vettek az ellenzéki szervezetek, de továbbra is háttérben maradtak.

Az 1989. március 15-i tüntetés volt az első, amelyet 31 ellenzéki szervezet közösen készített elő.

A Független Jogász Fórum képviselőjeként én is részt vettem a Kisrabló étteremben tartott előkészítő megbeszéléseken, ahol közösen döntöttünk minden kérdésben.

Fotó: Talán Csaba

A márciusi ifjak 1989-re aktualizált 12 pontját a 31 szervezet képviselői közösen fogalmazták meg. Rendőrállam helyett jogállamot követeltünk, valódi népképviseletet és többpártrendszert, szabad választásokat, az emberi jogok érvényesülését és bírói függetlenséget, méltányos közteherviselést és a kiváltságok megszüntetését, a szovjet csapatok kivonását Magyarország területéről. Végül követeltük, hogy vessenek véget a történelemhamisításnak, a nemzetnek adják vissza a címerét, igazságot '56-nak, tisztességet a forradalom mártírjainak és nyilvánítsák október 23-át nemzeti ünneppé. A 12 pont a szabad, független, demokratikus Magyarország létrejöttére vonatkozó igény bejelentése volt, s mindez március 15-én, a Szabadság téren el is hangzott. A korábbi tüntetéseken is voltak politikai jellegű követelések, de magát a rendszerváltozást, részletekbe menően és ilyen egyértelműen ekkor követelte először az ellenzék.

1989. március 15-én az MTV székháza előtt az ellenzéki tüntetésen Cserhalmi György színművész olvasta fel a 12 pontot Forrás: MTI/Cser István

A legfontosabb szervezetek ott vonultak egymás mellett az első sorokban, vezető politikusaik beszédet is mondtak – ez a korábbi tüntetéseken nem volt.

A százezres tömegben elterjedt a hír, ami valósnak is bizonyult, hogy a hivatalos ünnepségen, a Múzeumkertben mindössze néhány ezren voltak.

Látványosan megmutatkozott, hogy az ellenzéki szervezetek mögött tömegek állnak, feltéve, hogy képesek egymással összefogni.

És az is, hogy az ellenzék mögött többen állnak, mint amennyien a hatalmon lévőket aktívan támogatják. Én is ott voltam a tömegben, s miután hazamentem, leültem, és megfogalmaztam a Független Jogász Fórum felhívását az Ellenzéki Kerekasztal létrehozására.

Százezres tömeg tüntetett 1989. március 15-én Forrás: Fortepan/VÉSZI ÁGNES

Azt mondta, hogy a 31 szervezet képviselői többször találkoztak a Kisrabló étteremben, és tárgyaltak a közös ellenzéki demonstráció szervezéséről. 1989-ben – a pártállam idején – mennyire volt ez bátor cselekedet?

Ehhez akkor már nem kellett bátorság, inkább felelősségérzet. Persze, tudtuk, mi, jogászok mindenképpen, hogy

ami a Kisrablóban történik, az a hatályos Büntető Törvénykönyv szerint összeesküvésnek minősül, és halállal is büntethető. De ez annyira anakronisztikus és abszurd volt, hogy szerintem senkinek eszébe sem jutott.

Persze, ki-ki vérmérséklete szerint, másként érzékelte az esetleges fenyegetettséget. Bennem minden esetre fel sem merült, hogy bármilyen bántódás érhet. Már akkor sem, amikor a Független Jogász Fórum szervezésén dolgoztunk.

Fotó: Talán Csaba

Az 1988 novemberében történt. Miért érezte, hogy szükség lenne egy független jogász szervezetre?

1987 szeptemberében Lakitelken zászlót bontott az MDF, részt vettem a Jurta Színházban tartott fórumain, ugyanúgy az SZDSZ elődjének, a Szabad Kezdeményezések Hálózatának a rendezvényein. Meglepődve tapasztaltam, hogy a jogászok alig játszottak szerepet a két legfontosabb ellenzéki szervezetben. Minden tiszteletem az íróké, költőké, filozófusoké, szociológusoké – gondoltam –, de jogászokra mindenképpen szükség lenne. Annál is inkább, mert

a rendszer békés átalakítása nem kis részben jogászi munka, ami aligha bízható a hatalmi struktúrákban dolgozó jogászokra.

Néhány barátommal együtt összehívtuk azokat az ügyvédeket, akikről úgy gondoltuk, hogy hasonlóan vélekednek a rendszerről, mint mi. Az én lakásomon volt az első összejövetel. Egyik barátunkban felmerült, hogy az MDF védőernyője alatt alakítsuk meg a Független Jogász Fórumot. Szerencsére a többség nem értett ezzel egyet, hanem az én javaslatomat fogadták el. Én azt szerettem volna, hogy jöjjön létre egy – a hatalomtól is, és az ellenzéktől is – független jogász szervezet. Az állampárt ugyanis fontos törvényeket készült elfogadtatni, mondván, hogy elő akarja segíteni a demokratizálódást, miközben valójában fékezni akarta a megindult folyamatokat. A jogász viszont nemcsak a paragrafusokat látja, hanem képes felfedezni a mögöttük meghúzódó valódi szándékokat is. Úgy gondoltuk, hogy a Független Jogász Fórum megtárgyalhatja a készülő törvényjavaslatokat, állásfoglalásokat fogalmazhat meg és hozhat nyilvánosságra ezekkel kapcsolatban – de mindez csak akkor lehet hiteles, ha mindentől és mindenkitől független.

Azt mondta, hogy nem volt veszélyérzete. Semmi következménye nem lehetett akkor már annak, hogy gyűléseket szervez, és független fórumokat akar létrehozni?

Dehogynem. Kizárhattak volna például az Ügyvédi Kamarából, és így megszűnt volna az állásom. Ezzel persze tisztában voltam, de úgy gondoltam, hogy ezt a kockázatot vállalni kell.

Azzal tisztában volt, hogy esetleg megfigyelhetik?

Persze, ez teljesen természetes volt.

Amikor a Független Jogász Fórum meghívóit kiküldtük – összesen 244 levelet –, valamennyit felbontották, és elolvasták.

Az intézkedések között szerepelt, hogy meg kell vizsgálni egy nyílt büntetőeljárás lehetőségét is ellenünk.

A Független Jogász Fórum alakuló ülésén már besúgók is voltak. Valószínűleg attól kezdve a telefonunkat is lehallgatták.

Dossziékat is nyithattak rólunk, de ezek az iratmegsemmisítőkben végezték. Rólam 1974-ből maradtak besúgói jelentések – de kétlem, hogy 1988-89-ben ne készültek volna ilyenek.

Mit csinált 1974-ben?

Semmi különöset. Egy eredményes válóper tárgyalását ünnepeltük meg egy ügyfelemmel, aki a Ludas Matyi karikaturistája volt. Neki volt egy újságíró barátja, aki csatlakozott hozzánk. Beszélgettem vele, és kifejtettem a véleményemet a rendszerről. Nem tudtam, hogy ő valójában egy „írógép”, aki hazament, és szépen leírta, amit mondtam. Később egy hölgyet is rám állítottak. Neki az volt a feladata, hogy közelebb kerüljön hozzám, és információkat szerezzen. Nem járt sikerrel, így hosszabb időre kikerültem a belső elhárítás látóköréből. Az iratmegsemmisítéseket a kézben lévő anyagokkal kezdték, így ezek a rég irattározott jelentések megmaradtak.

Fotó: Talán Csaba

Akkor is megfigyelhették, amikor március 15-én megfogalmazta a Független Jogász Fórum felhívását az Ellenzéki Kerekasztal létrehozására?

Ezt okkal feltételeztük. Ezért március 18-án küldtük ki az ellenzéki szervezeteknek a meghívót, ami március 22-re szólt. Ez be is jött. Az első ülésünket ugyanis még nem tudták lehallgatni.

Ilyen rövid idő alatt nem tudták beszerelni a lehallgató berendezéseket a jogi kar büntetőjogi tanszékének a könyvtárába, ahová az eseményt szerveztük.

De a második üléstől már lehallgattak minket.

Erről tudtak, vagy csak sejtették?

Csak sejtettük. De az előkészítő tárgyalások során visszaköszöntek azok a mondatok, amelyek az üléseken elhangzottak – vagyis a gyanúnk beigazolódott. A telefonjainkat is lehallgatták – ez is kiderült. A III/III-as Főcsoportfőnökség által készített Napi Operatív Információs Jelentéseket az érintettek és a kutatók az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárában elolvashatják. Ezek alapján egyértelmű, hogy az Ellenzéki Kerekasztal megbeszéléseivel kapcsolatos információk nem ügynöki jelentésekből származtak, hanem az információk forrása helyiséglehallgatás és telefonlehallgatás volt. Magyarul: besúgok nem voltak közöttünk.

Mi volt a jelentősége az Ellenzéki Kerekasztal megalakulásának?

Az, hogy létrejött az állampárttal szemben egy valódi politikai ellensúly, amelynek a támogatottságát már nem lehetett kétségbe vonni, és amely rákényszerítette a kizárólagos hatalom képviselőit, hogy egyenrangú félként leüljön tárgyalni az ellenzékkel. Mégpedig

az Ellenzéki Kerekasztal követelésének eleget téve nem másról, mint a szabad választások törvényi feltételeiről.

Erre önmagában egyik ellenzéki szervezet sem lett volna képes.

Az Ellenzéki Kerekasztal tárgyalódelegációja a Nemzeti Kerekasztal egyik ülésén. Antall József, az MDF elnöke, későbbi miniszterelnök, Szabad György későbbi házelnök és Orbán Viktor egyeztet. A képen bal oldalt Varga Csaba (Magyar Néppárt), Antall József mögött előrehajolva Horváth Balázs későbbi belügyminiszter

A Független Jogász Fórum nem csupán kezdeményezte, hanem koordinálta is az Ellenzéki Kerekasztal tevékenységét. Mit jelentett ez a gyakorlatban?

Azt, hogy mi biztosítottuk a technikai feltételeket, és én vezettem az üléseket. Ez egészen június 13-áig tartott, amikor a Parlamentben megkezdődtek a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások az MSZMP, az Ellenzéki Kerekasztal és az állampárt szatellitszervezetei között. Ez utóbbiak részvételéhez az MSZMP ragaszkodott, de szerepük csak formális volt, mert a tárgyalásokat szabályozó előzetes megállapodás értelmében nem gátolhatták meg a másik két fél, tehát az Ellenzéki Kerekasztal és az MSZMP között az egyes kérdésekben kialakult egyetértést.

Fotó: Talán Csaba

Tehát három hónapon át ön vezette az Ellenzéki Kerekasztal üléseit. Milyen volt a légkör az üléseken, és miről folytak a megbeszélések ebben az időszakban?

Arról, hogy milyen feltételekkel menjen bele az Ellenzéki Kerekasztal az MSZMP-vel való tárgyalásokba. Az üléseken éles viták folytak, amelyek azonban nélkülöztek minden személyeskedést. Mindenki keményen érvelt az álláspontja mellett, de az ellentéteket mindig sikerült valamilyen kompromisszumban feloldani. Az MSZMP először tudomást sem akart venni az EKA létrejöttéről, aztán megpróbálta az Ellenzéki Kerekasztalt feldarabolni, de miután nem járt sikerrel, végül elfogadta az EKA legfontosabb tárgyalási feltételeit.

Június 13-án tehát megkezdődtek a Nemzeti Kerekasztal-tárgyalások, amelyek szeptember 18-án az MSZMP és az Ellenzéki Kerekasztal MDF-vezette többsége által aláírt megállapodással fejeződtek be. Mi lett a tárgyalások eredménye?

A felek kidolgozták a szabad választásokhoz szükséges törvénytervezeteket, a pártok működéséről, a többpárti választásról, a Btk.-, valamint az alkotmánymódosításról szóló tervezeteket, túlnyomórészt az Ellenzéki Kerekasztal elképzelése szerinti tartalommal. A tervezeteket az MSZMP a parlamenttel elfogadtatta. Megszülettek a szabad választások megtartásához szükséges törvények, köztük a köztársasági alkotmány. Az SZDSZ és a Fidesz ugyan nem írta alá a megállapodást, de nem is élt a vétójogával. Ezzel megnyílt az út a szabad választások előtt.

Fotó: Talán Csaba

Az Ellenzéki Kerekasztal létrejötte lényegében meglepte a hatalmat – ezt kimondhatjuk –, de valójában ez gyorsította fel az eseményeket Magyarországon?

Ez a legkevesebb, amit megállapíthatunk. 1989 elején még senki sem gondolta volna, hogy a zsigeri ellentétekkel megosztott ellenzék három hónapon belül képes lesz összefogni, és március 22-én létrehozza az Ellenzéki Kerekasztalt. Hogy ez a politikai ellensúly három hónap múlva rákényszeríti majd a hatalmat arra, hogy – formálisan legitim Országgyűlését statisztaszerepre szorítva – az egyenrangú félként elfogadott ellenzékkel leüljön tárgyalni a demokratikus átmenetről. Hogy további három hónap múlva, szeptember 18-án megszületik a megállapodás a szabad választások törvényi feltételeiről. S hogy 1990. március 25-én megtartják a választások első fordulóját, április 8-án a másodikat, hogy május 2-án megalakul a parlament, 23-án pedig a felelős kormány. Hogy

1989. március 22-ét követően egyetlen esztendő leforgása alatt létrejön a demokratikus magyar jogállam.

A Nemzeti Kerekasztal egyik ülése (jobb oldalon az Ellenzéki Kerekasztal delegációja, középen – alulról a negyedik – Kónya Imre) Forrás: AFP/Lajos Soos

A szabad választások után hogyan folytatódott a rendszerváltoztatás?

A parlament az Antall József által vezetett kormány irányadása mellett teljessé tette a jogállami intézményrendszert, és elindította az országot Keletről a Nyugat irányába.

Megkezdték működésüket a szabadon választott önkormányzatok, megszűnt a Varsói Szerződés és a KGST, amiben Antall József miniszterelnöknek személy szerint is kiemelkedő szerepe volt.

Végül 1991. július 19-én az utolsó szovjet katona is elhagyta hazánk területét. Ezzel a rendszerváltoztatás befejeződött: létrejött a szabad, független demokratikus Magyarország.

Fotó: Talán Csaba

Két és fél éves programsorozatot indít most a kormány „Harminc éve szabadon” címmel. Ön a programokat kidolgozó bizottság egyik tagja. Milyen rendezvények, események várhatók?

Megemlékezések lesznek, és konferenciák, készülnek dokumentumfilmek, és

reményeim szerint egy játékfilm is, ami Antall Józsefről szól majd.

A rendszerváltoztatás vitathatatlan főszereplője ugyanis Antall József volt. A kerekasztal-tárgyalásokon ő dolgozta ki a szabad választásokhoz vezető kompromisszumokat, azt követően pedig miniszterelnökként irányította az eseményeket. Fontosnak tartom, hogy a kormány kezdeményezte a megemlékezéssorozatot. A nemzeti oldalon ugyanis sokan vannak, akik túlzott kritikával illetik a rendszerváltoztatást. Talán ez alatt a két és fél év alatt az ő véleményük is módosul.

Antall József, az első szabadon választott kormány miniszterelnöke és Kónya Imre, az MDF frakcióvezetője a parlamentben

Mert

a szabad, független, demokratikus Magyarország létrejötte a magyar történelem olyan eseménye, amire büszkék lehetünk, és amire az egész világ megbecsüléssel tekint.

És egy nemzetnek szüksége van az ilyen eseményekre. A XX. században a magyarok kétszer is olyat cselekedtek, amivel befolyásolták a történelem menetét. Először 1956-ban, amikor a magyar forradalmárok beverték az első szeget a kommunizmus koporsójába. Másodszor pedig a rendszerváltozás időszakában, amikor a tízmilliós Magyarország jelentősen hozzájárult a Berlini Fal leomlásához és a kettészakított Európa újraegyesítéséhez. És közben visszaszereztük szabadságunkat. A rendszerváltoztatásban mindenkinek megvolt a maga szerepe. De a legnagyobb érdem a magyar népé, amely elviselte a negyven év kommunizmusa által okozott és egyszerre a nyakába zúdult rengeteg nehézséget.

Mi nem ingyen kaptuk a szabadságot.

Megküzdöttünk, megszenvedtünk érte.