Börtönben marad a várpalotai kettős gyilkos - Anyát és annak kétéves gyerekét ölte meg

Vágólapra másolva!
A férfi a gyanú szerint egy anyát és annak gyerekét ölte meg a Várpalota melletti Baglyas-szőlőhegyben. Az ügyészség nemrég kérte, hogy a férfi előzetes letartóztatását hosszabbítsák meg, vagyis a bíróság ne engedje, hogy a férfi szabadlábon védekezzen, ezzel pedig utóbbi egyet is értett.
Vágólapra másolva!

A férfi szeptemberben elment a hozzá korábban közel álló nőhöz, akit egy idő után

fojtogatni kezdett, majd megölt,

az első gyilkosság után pedig

a nő kétéves gyerekével is végzett a gyanú szerint.


A bíróság szerint továbbra is fennáll a veszélye annak, hogy ha a férfit szabadon engedik, megszökik, ezért döntöttek úgy, hogy meghosszabbítják a letartóztatását.