Stratégiai megállapodást kötött az Emmi és a Pedagógusok Szakszervezete

SZABÓ Éva Zsuzsanna; KÁSLER Miklós
Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke stratégiai partneri megállapodást ír alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Akadémia utcai épületében 2019. március 29-én.
Vágólapra másolva!
Stratégiai partneri megállapodást írt alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) vezetője, Kásler Miklós és a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke, Szabó Zsuzsa Budapesten pénteken.
Vágólapra másolva!

Az esemény utáni sajtótájékoztatón a miniszter azt mondta, a kormány komoly hangsúlyt helyez a minőségi oktatásra, amely a pedagógusoktól függ. Ennek megfelelően nagyra becsülik az ő munkájukat, és törekvésük, hogy biztosítsák az erkölcsi és az anyagi elismerésüket - tette hozzá a miniszter.

- jegyezte meg Kásler Miklós. A miniszter sok sikert kívánt a pedagógusoknak a gyermekek és az egész magyar nemzet érdekében.

Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere és Szabó Zsuzsa, a Pedagógusok Szakszervezetének (PSZ) elnöke stratégiai partneri megállapodást ír alá az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) Akadémia utcai épületében 2019. március 29-én Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az Emmi közlése szerint

a stratégiai partneri megállapodás lényege, hogy együttműködnek a PSZ-szel a jogalkotás és a társadalmi egyeztetés során. A tárca vállalja, hogy a köznevelést érintő jogszabályok szakmai előkészítésébe bevonja a szakszervezetet. A jogszabályok tervezeteit megküldi a PSZ részére, amelynek képviselője szükség esetén személyesen is részt vesz a tárgyaláson.

Az érdekképviselet azt vállalja, hogy a minisztérium rendelkezésére bocsátja a tagjaitól érkező információkat, és a közvetlen egyeztetés során is megjeleníti az adott jogterülettel foglalkozó szervezetek véleményét. Az aláírt dokumentum értelmében az Emmi támogatja a Klebelsberg Központ és a PSZ megállapodása alapján létrehozandó köznevelési monitoringrendszer keretében működő véleménycserét.

Az egyezség fizetésekről nem szól, az azonban a részét képezi, hogy ha béremelésről alkotna törvényt a parlament, bevonnák a PSZ-t az egyeztetésbe - közölte a tárca.