Magyar mintára épül az európai tehetséggondozó hálózat

Vágólapra másolva!
Bajor Péter, a Magyar Tehetségsegítő Szervezetek Szövetségének (Matehetsz) ügyvezető elnöke elmondta az M1 aktuális csatorna vasárnap délelőtti műsorában, hogy Magyarország "trendszabó" a nemzetközi világban a tehetséggondozásban.
Vágólapra másolva!

A szakember azt is kiemelte, hogy a nemzeti tehetségprogram már tíz éve kiemelt nemzeti ügy, és egyre többen támogatják a programot az adójuk 1 százalékával is.

- tette hozzá Bajor Péter.

A műsorból az is kiderült, hogy

5 éves kortól figyelik a tehetségeket, bár vannak gyerekek, akik már korábban mutatnak különleges képességeket.

A szakember hozzátette, hogy a nemzeti tehetségprogramban fontos szerepet játszanak a pedagógusok, ők tudják "beazonosítani", mi érdekli a gyereket, milyen konkrét segítségre van szüksége, például utaztatásra, jó mentor megtalálására.