A magyar családpolitika hivatkozási alappá vált

NOVÁK Katalin
Verona, 2019. március 30. Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára felszólal a 13. Családok Világkongresszusa (WFC) záró szekciójában Veronában 2019. március 30-án.
Vágólapra másolva!
Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatorna vendége volt, ahol elmondta, hogy a magyar családpolitikai rendszer viszonyítási ponttá, hivatkozási alappá vált. Kiemelte, hogy a kormány által kidolgozott családtámogatásokra fordított összegek fedezetét a magyar emberek szorgalmukkal állították elő, melynek része az is, hogy sokkal többen dolgoznak ma Magyarországon, mint 2010-ben.  
Vágólapra másolva!

Novák Katalin a Veronában rendezett Családok világkongresszusán szerzett tapasztalatairól beszámolva közölte, az is érdekelte a tanácskozás résztvevőit, hogyan tudta megteremteni a magyar kormány a támogatások anyagi fedezetét. Válaszként azt mondták - tette hozzá -, hogy

ennek alapját a magyar emberek szorgalma teremtette meg, hiszen a 11 százalék feletti munkanélküliséget sikerült 3,5 százalékra csökkenteni, majdnem egymillióval többen dolgoznak most, mint a kormányzásuk kezdetekor.

Az államtitkár emlékeztetett rá, hogy az Országgyűlés hétfőn szavazta meg a családvédelmi akció négy pontját, amelyek július elsején lépnek hatályba:

  • a tízmillió forintos babaváró támogatást,
  • a családi otthonteremtési kedvezmény kedvezményes hitelének kiterjesztését használt ingatlanokra,
  • az ingatlanfedezetű jelzáloghitelek egy részének elengedését gyerekek születésekor,
  • valamint a nagycsaládosok autóvásárlási támogatását.

Novák kiemelte azt is, hogy a négygyerekes nők személyijövedelemadó-mentessége és a nagyszülői gyed (gyermekgondozási díj) az év második felében kerülhet a parlament elé, a bölcsődei fejlesztések pedig folyamatosan valósulnak meg.

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára felszólal a 13. Családok Világkongresszusa (WFC) záró szekciójában Veronában 2019. március 30-án Forrás: MTI//-

Az államtitkár elmondta azt is, hogy információs kampányt is indítanak majd, hogy az intézkedések részleteit is megismerjék az emberek. Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában hangsúlyozta:

Magyarországon a lehető legtöbb támogatást szeretnék nyújtani a még gyerekvállalás előtt állóknak és a gyereket nevelőknek, valamint az egy- és kétszülős családoknak is.