Súlyosan sérült férfit hagytak cserben

Vágólapra másolva!
Múcsonyból Ormosbánya felé haladt autójával egy férfi két éve. Gyorsan ment, és az öve sem volt bekötve. Ezért szenvedett súlyos sérülést. Az egyik kanyarnál átsodródott a szomszéd sávba, jelzőtábláknak ütközött, majd árokba csúszott, és tetejére fordult az autó. Egy arra haladó sofőr és utastársai épp a baleset kellős közepére érkeztek meg, és elgázolták az úton fekvő férfit, de segítségnyújtás helyett gyáván elmenekültek.
Vágólapra másolva!

Körülbelül 10 másodperccel a baleset után érkezett az autó szintén Múcsony irányából. Öten ültek benne, elöl a két féri, hátul három fiatal nő ült. Ez az autó is gyorsan ment. Átsodródott a baloldali

sávba, miközben elütötte az úton fekvő sérültet.

A gázolás következtében koponyatörést szenvedett, majd a helyszínen meghalt.


A férfi és utasai meg sem nézték, hogy él-e még a áldozatuk, segítségnyújtás helyett elmenekültek a helyszínről. A sofőrről kiderült, hogy

nem volt jogosítványa, túllépte a sebességhatárt, ráadásul korábban alkoholt és drogot fogyasztott vezetés előtt, amiért 3 év börtönre,

illetve közügyektől való eltiltásra ítélték.

Ez alkalommal cserbenhagyás miatt 200 óra közmunkával büntették.

A büntetés kiszabásánál enyhítő körülménynek számított, hogy a férfi beismerte és megbánta tettét, viszont súlyosbításként értékelték a büntetett előéletét.