Kilenc órán keresztül vallatták Budapesten a szír terroristát

Hasszán Farhud szír terrorista
Hasszán Farhud szír terrorista
Vágólapra másolva!
Fél napon át hallgatták ki tegnap a Budapesten elfogott veszélyes terroristát, Hasszán Farhudot a Fővárosi Nyomozó Ügyészség munkatársai. Az Iszlám Állam egykori hóhéráról kiderült, hogy korábban a szíriai hadseregben is szolgált - írja a Magyar Nemzet.
Vágólapra másolva!

A kilencórás kihallgatás után az elfogott terrorista ügyvédje, Kelen László részletesen beszélt az elhangzottakról a Magyar Nemzetnek. Kiderült, hogy két olyan tanú van Belgiumban, akik korábban

azonosították Hasszán Farhudot mint a homszi vérengzés egyik elkövetőjét, irányítóját, az Iszlám Állam (ISIS) középvezetőjét.

Az eredeti szemtanút viszont még nem sikerült megtalálniuk a belga hatóságoknak.

A Terrorelhárítási Központ (TEK) különleges egysége szállítja a terrorizmus miatt március 22-én őrizetbe vett szír állampolgárt a Fővárosi Törvényszék Fő utcai épületéhez 2019. március 24-én. A férfi három éve az Iszlám Állam nemzetközi terrorszervezet tagja és 2016-ban kivégzésekben vett részt. MTI/Mihádák Zoltán Forrás: MTI/Mihádák Zoltán

Az ügyvéd hozzátette, Hasszán Farhud rövid ideig a szír hadsereg tagja volt. Tegnap az ügyészségi nyomozóknak egyébként a szír férfi neveket, adatokat, telefonszámokat sorolt fel, olyan tanúkét, akik alá tudják támasztani történetét, azaz, hogy nem terrorista, nincs köze kivégzésekhez. Ezzel kapcsolatban Kelen László a Magyar Nemzet kérdésére elmondta, szerinte nincs ellentmondás abban, hogy

Hasszán Farhud analfabétának vallja magát, miközben számos személy telefonszámát és lakcímét fejből tudja, valamint a telefonjában is vannak mentett információk.

Kelen szerint egyes üzeneteit például a felesége írta.

Az ügyvéd beszélt Hasszán Farhud embercsempészési ügyéről is. Mint kiderült, egy, a feleségére hasonlító asszonyt próbált Európába hozni a saját párjának papírjaival, ötezer euró fejében. Miután lebuktak, felfüggesztett börtönbüntetést kapott embercsempészetért és közokirat-hamisításért, ezután kiutasították Magyarországról.

Hasszán Farhud szír terrorista a TEK kommandósai között Forrás: --

Hasszán Farhudot azzal gyanúsítják, hogy 2016-ban, az Iszlám Állam kötelékében parancsot adott húsz ember lefejezésre, és tíz ember kivégzésében személyesen is részt vett. Az ezzel kapcsolatos felvételekről az ügyvéd azt mondta, szerinte a férfi nem azonosítható a képeken, az is lehet, hogy nem is terrorista, "csak egy szír paraszt".

Migránskártyát is kapott

A Budapesten elfogott és terrorizmussal gyanúsított Hasszán Farhud Görögországban használható, havonta százötven euró elköltésére alkalmas bankkártyáját letiltották, mert nem jelent meg a havonta szükséges helyszíni ellenőrzésen – mondta a napokban Natasha Bertaud, az Európai Bizottság illetékes szóvivője,

elismerve ezzel, hogy a szír terroristának volt migránskártyája.

Újságírói kérdésre válaszolva azt is kénytelen volt elismerni, hogy a férfi részt vett abban a programban, melyet az ENSZ menekültügyi hivatala (UNHCR) indított, és melynek keretében bankkártyán keresztül támogatták pénzzel azokat, akik nemzetközi védelemben részesülő migránsok voltak. Ilyen nemzetközi védelmet kapott a szír terrorista is.

A szóvivő azzal védekezett, hogy a programban az Európai Bizottság nem közvetlenül vesz részt. Azt állította viszont, hogy a támogatások felhasználását, valamint az esetleges visszaéléseket szigorúan ellenőrzik – kérdés, ez Hasszán Farhud esetében például mit jelentett, és még hány terroristának lehet migránskártyája „szigorú ellenőrzés" után.