Nagyon sokat javultak a magyar-amerikai kapcsolatok

2019.04.04. 08:33

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kitüntetést adott át szerdán Washingtonban Wess Mitchellnek, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős volt helyettes államtitkárának.

Wess Mitchell a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismeréseként a Magyar Érdemrend tisztikeresztjét vehette át.

Szijjártó Péter – aki a NATO jubileumi külügyminiszteri tanácsozása alkalmából tartózkodik Washingtonban – méltató beszédében hangsúlyozta: miután Wess Mitchell vette át az amerikai külügyminisztériumban az európai és eurázsiai ügyek irányítását, Washington ismét szövetségesként tekintett Közép-Európára. „Ez gyökeres változás volt” – fogalmazott Szijjártó Péter, s hozzátette, hogy új fejezet nyílt a térség és az Egyesült Államok viszonyában. Partnereknek érezzük magunkat, és többé nem diákoknak, akiket ki kell oktatni – szögezte le.

Szijjártó Péter úgy fogalmazott: Wess Mitchell érkezése után a két ország kapcsolatait „két mágikus szó” jellemezte, s ez a két szó a „kölcsönös tisztelet”. A volt helyettes államtitkár érdemeként említette, hogy Mike Pompeo személyében hét és fél évi szünet után látogatott amerikai külügyminiszter Budapestre.

Politika, gazdaság és védelem – ez a magyar-amerikai kapcsolatok három pillére – állapította meg a magyar tárcavezető. Hozzáfűzte, hogy a magyar-amerikai védelmi és gazdasági kapcsolatok ugyan korábban is jók voltak, de – mint fogalmazott –„politikai kapcsolataink lényegében nem léteztek” Wess Mitchell kinevezése előtt.

Szijjártó Péter kitért egy általa „érzékenynek” minősített kérdésre is: Ukrajnára. Hangsúlyozta, hogy amikor Ukrajnáról tárgyaltak, amelyet az Egyesült Államok teljesen más szemszögből vizsgál, mint Magyarország, akkor Wess Mitchell megértette, hogy a magyarok nem vizsgálhatják egyedül geopolitikai szempontból az ukrajnai helyzetet. „Nekünk, magyaroknak a kisebbségek helyzete nagyon is jelentős ügy” – szögezte le a miniszter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter átadja a Magyar Érdemrend tisztikeresztje kitüntetést Wess Mitchellnek, az amerikai külügyminisztérium európai és eurázsiai ügyekért felelős volt helyettes államtitkárának a magyar-amerikai kapcsolatok fejlesztése érdekében végzett kiemelkedő munkájának elismerésekéntForrás: MTI/KKM/Kkm

A külgazdasági és külügyminiszter megelégedettségének adott hangot, hogy a jelenlegi amerikai kormányzat érti a magyar kormányzat politikáját: meg akarja őrizni a keresztény értékeket, elsődlegesnek tartja a biztonság ügyét. Ahogyan önök azt vallják, Amerika az első, mi azt mondjuk, számunkra Magyarország az első– hangoztatta, utalva arra, hogy sok tekintetben hasonlatos a két ország politikája.

Megemlítette azt is, hogy Magyarország soha nem csatlakozott azon európai államok kórusához, amelyek ostorozták az Egyesült Államokat. „Mindig távol tartottuk magunkat ettől, és megpróbáltuk tisztességesen megközelíteni a dolgokat” – szögezte le.

Válaszában Wess Mitchell többek között kifejtette: nagy megtiszteltetésnek érzi a kitüntetést. Elmondta: részben texasi vér csörgedezik az ereiben, és sok hasonlóságot talál a texasiak és magyarok között. Mindkét nép szenvedélyesen szereti a függetlenséget, szereti a fűszeres ételeket és a lovakat. „A magyarokat és az amerikaiakat összeköti a szabadság szeretete” – fogalmazott. Felidézte az amerikai történelem magyar vonatkozásait is, köztük magyarok szerepvállalását az amerikai függetlenségi háborúban, Kossuth Lajos amerikai útját, a magyar emigránsokat, akik 1848 és 1956, vagy 1989 után érkeztek Amerikába. A volt helyettes államtitkár kiemelte: külügyi munkája során kivételes lehetőségnek érezte, hogy Közép-Európa, és ezen belül is főleg Magyarország érdekében folytatandó aktív diplomáciát szorgalmazzon.

Szijjártó Péter szerdán Washingtonban kétoldalú tárgyalást folytatott David Zalkaliani georgiai külügyminiszterrel, valamint fogadta több amerikai nagyvállalat képviselőjét az Amerikai-Magyar Üzleti Tanács kerekasztala keretében.