Nehezen megy Gyurcsányék és az antiszemita Jobbik szervezkedése

2019.04.07. 13:58

Nem olyan egyszerű az antiszemita Jobbik és a Gyurcsány irányította baloldal érdekházassága. Így – legalábbis ideiglenesen – akadályba ütközött Tapolcán is a nagy ellenzéki trükk, azaz, hogy egy látszólag független egyesület keretébe tömörítenék a közelmúltig a Jobbik és az MSZP színeiben ténykedő helyi politikusokat. Erről írt a Magyar Nemzet. Kozma Henrik jobbikos alpolgármester ugyanis tartózkodott a Egységben Tapolcáért Egyesület nevű kamuszervezet elnevezéséről tartott szavazáskor a közgyűlésben, így útját állta a teljes, elvtelen összeborulásnak. A fenti civil szervezet mind jobbikos, mind szocialista politikusokat terel egy akolba, és úgy tűnik, hogy a jobbikos alpolgármester párttársaival ellentétben nem mindenre képes a pénzért és a hatalomért. Legalábbis egyelőre nem.

 Az Egységben Tapolcáért Egyesület álcivil szervezet elnevezését mindössze 6-an támogatták a közgyűlés tagjai közül, és 6-an ellenezték.A közös, Jobbiktól az MSZP-ig és DK-ig terjedő ernyőszervezet megalapítását a jobbikos polgármester, Dobó Zoltán, valamint Lévai József szocialista alpolgármester is támogatta, azonban Kozma Henrik szintén jobbikos színekben politizáló alpolgármesternek nem tetszett, és meg is akasztotta az összeborulást. Úgy tűnik, nem mindenki képes bármire a pénz és a hatalom megszerzése érdekében.

Forrás: Magyar Nemzet

Az Egységben Tapolcáért Egyesületet március elején jegyeztették be, azonban a város nevének használatát hivatalosan kérvényezni kellett a képviselő-testülettől. A kérvényt aláíró tizenkét tag közül öten töltenek be valamilyen pozíciót pártban, illetve az önkormányzatban. Az említett jobbikos polgármesteren kívül a tagok között van Décsey Sándor szintén jobbikos önkormányzati képviselő, akárcsak Pass Sándor, de szerepel az egyesületi taglistán Buzás Gyula is, aki az MSZP-t képviseli az önkormányzat képviselő-testületében, illetve Árvai Gábor, az MSZP tapolcai elnöke. További két, magát civilnek mutató egyesületi tag sem független politikai pártoktól. Bertalan Csaba a Jobbik rendezvényein szokott verset mondani, Tölgyes Zsolt pedig korábban már megmérettette magát önkormányzati választáson, méghozzá a Jobbik színeiben, de csúnyán alulmaradt.

A Magyar Nemzet szerint a civil köntösbe bújtatott összeborulás közös polgármester-jelöltjeként valószínűleg Dobó Zoltán jelenlegi jobbikos városvezetőt indítják. Az álcázásra a cikk szerint azért van szükség, mivel a Jobbik pártszakadását követően eléggé meggyengült a Veszprém megyei pártszervezet is: több meghatározó jobbikos is kilépett a pártból, és azóta már a Mi Hazánk Mozgalomban politizál.Ferenczi Gábor, Devecser polgármestere, valamint Orbán Imre kilépésével ráadásul a Jobbiknak megszűnt a frakciója is a megyei közgyűlésben. Idén januárban pedig a veszprémi alapszervezetet szüntették meg.

Toronyi Tibor korábbi tapolcai jobbik elnök gyomra se tudta befogadni a Gyurcsány-párttal összehozott érdekszövetség gondolatát, és azt írta a nagy összeborulás apropóján közösségi oldalára:Bocsánatot kérek mindenkitől, amiért nemzeti radikális emberként (én ma is az vagyok) annak idején tetteimmel, ötleteimmel, kapcsolataim által, pénzzel és támogatók bevonásával bármiben is segítettem Dobót, Passt, Riget és a többit. Ne dőljenek be nekik.

Azaz, az antiszemita Jobbik és a Gyurcsány vezette baloldal szövetkezését a pártvezetésnek elképzelni könnyebb volt, mint az egyes városokban, kerületekben megvalósítani.