Egészséges gyereket szült a magyarmecskei asszony, aztán hagyta meghalni

Vágólapra másolva!
A szülés után egy cipősdobozba tette gyerekét egy baranyai nő, aki titkolta terhességét a falu, sőt, még a párja előtt is. Erősen kivérzett állapotban vitték kórházba, jelenleg nincs kihallgatható állapotban – írja a Blikk.
Vágólapra másolva!

A nő szerdán szülte meg egészséges gyerekét. A terhessége ötödik hónapjában volt. Maga a szülés csak pénteken derült ki, amikor a nő vérezni kezdett, és párja kihívta hozzá a mentősöket.

A pécsi kórházban állapították meg, hogy szült, pár óra múlva pedig megérkeztek a rendőrök a magyarmecskei házhoz.

Az orvosszakértői jelentés megerősítette, hogy a baba élve született, ellátatlansága vezetett a halálához: a 39 éves anya valószínűleg haláláig hagyta sírni a kicsit – tudta meg a Blikk.

Én együtt dolgozom vele Pécsen, kedden szólt, hogy hányingere és hasmenése van, ezért nem jön be dolgozni – nyilatkozta a Borsnak az asszony élettársának fia.

Amikor az élettárs, János hazaérkezett, látta, hogy tiszta vér az egész konyha. A nő azt mondta neki, hogy a veséjével van gond, de nincs szüksége segítségre. A férfi azonban hívta a mentőket, akik később értesítették a rendőrséget.

– mondta az apa a Ripostnak.