Puzsér Róbert kiszáll az előválasztásból, de mindenképpen elindul a főpolgármesteri címért

2019.04.08. 17:55

A Jobbik és az LMP által támogatott főpolgármester-jelölt megerősítette az Origónak, hogy stábja felfüggesztette a tárgyalásokat Karácsony Gergelyékkel, és ő maga így kiszállt az előválasztásból. A humorista egyúttal ultimátumot is intézett az általa régi baloldalnak nevezett blokkhoz: semmi sem tántoríthatja el attól, hogy elinduljon a főpolgármester-választáson. A magát erősnek mutatni próbáló, de egy kerület vezetésére is alkalmatlannak bizonyult Karácsony Gergely nyilatkozata után megérkezett a következő ultimátum: ez már nem egy szimpla ellenzéki kakaskodás, ez bizony kőkemény háború!

Alaposan megbolygatta az ellenzéket, hogy szombaton az MSZP, a Párbeszéd, a Demokratikus Koalíció, valamint a Momentum képviselői váratlanul bejelentették, hogy megvannak az ellenzék közös budapesti polgármesterjelöltjei. A névsorról való döntés azonban nem annyira volt közös, hiszen a négyes nem kérte ki róla előzetesen a többi potenciális szövetséges – így a Jobbik, az LMP és a közös főpolgármester-jelöltjük, Puzsér Róbert – véleményét. A megszokott heves reakció ezúttal sem maradt el a humoristától: sajtóértesülések szerint stábja vasárnap este jelezte Karácsony Gergelyéknek, felfüggeszti az ellenzéki tárgyalásokat. 

Puzsér ultimátuma: Dehogynem indulok!

Azért szüntettük meg a tárgyalásokat, mert (Karácsonyék – szerk.) megszegték a december 20-án kötött, háromoldalú megállapodásunkat. Ekkor arról tettünk közös szándéknyilatkozatot, hogy olyan összellenzéki együttműködésben vagyunk érdekeltek, amely egész Budapesten, minden kerületben megszünteti a Fidesz uralmát”  magyarázta döntésének hátterét Puzsér az Origónak. Ismert, tavaly év végén Molnár Zsolt, a szocialisták budapesti elnöke, Karácsony Gergely, Zugló polgármestere, és Puzsér egy kétfordulós előválasztási rendszerben állapodott meg, aminek a tervek szerint az lett volna a kifutása, hogy egy jelölt álljon a kormánypártok támogatottjával szemben – mind a főpolgármesteri címért folytatott harcban, mind a kerületekben. Ezt így indokolta a humorista: „Azért léptem ki, mert az előválasztás feltétele, hogy minden kerületben koordinálunk. Nemcsak a fővárosban akarunk egy jelöltet Tarlós Istvánnal szemben, hanem valamennyi kerületben egy polgármesterjelöltet szeretnénk”. Majd ezen a ponton Puzsér ultimátumot intézett az általa régi baloldalnak nevezett blokkhoz: ha visszautasítják az összellenzéki koordinációt, akkor

nem lesz előválasztás, és nem vesz részt annak előkészítésében.

Ha Karácsonyék visszautasítják a korrdinációt, és meg akarják osztani az ellenzéket, annak az lesz a következménye, hogy nem lesz előválasztás, legalábbis én nem veszek részt benne” – fogalmazott. De mit is ért teljes koordináción? Ezt is elárulta: „Ez azt jelenti, hogy teljes koordináció kell, ez vonatkozik a Jobbikra és az LMP-re is. Ez nem más, mint az ellenzék leszalámizása. Ezt ismerjük, évtizedek óta ezt csinálják, ebben nem akarunk részt venni.” Mindenféleképpen érdekes, hogy az interjú során kétszer is sérelmezte, hogy az általa „legnagyobb ellenzéki pártnak” nevezett Jobbikot Karácsonyék kigolyózták az egyeztetésekből. „Az összellenzéki koordináció értelemszerűen a Jobbikot is jelenti, a legerősebb ellenzéki pártot. Hogy lehet összellenzéki koordinációt megvalósítani a Jobbik nélkül, amelyik a legnagyobb ellenzéki párt?!” – tette fel a kérdést. 

Budapest, 2019. március 13. Puzsér RóbertForrás: MTI/Koszticsák Szilárd

A beszélgetés második felében az ellenzék részéről jól bejáratott ügynökvádak is elhangzottak. Puzsér azzal vádolta meg az MSZP-t és DK-t, hogy jelenleg nem érdekeltek az összellenzéki egyeztetésekben, és így a Fidesz leváltásában. Ez a vád nem számít újnak ellenzéki körökben, hiszen rendszeresen ezt vágják egymás fejéhez. Mint ismert, a szocialisták és Gyurcsány Ferencék részéről is elhangzott már jó párszor ez a gondolatmenet, csak ők a humoristát és szövetségeseit támadták. A Jobbik és az LMP jelöltje jelenleg úgy látja, hogy az MSZP és a DK nem akar semmi mást, csak bebiztosítani a pozícióit az ellenzék élén. Nem zárta ki annak lehetőségét, hogy később visszatér a tárgyalóasztalhoz, ahhoz azonban Karácsonyéknak „újra kellene gombolniuk a mellényt”. Arra a kérdésünkre, miszerint, ha az előválasztás összeomlana, akkor is kitart eddigi tervei mellett, vagyis elindul a főpolgármesteri székért, úgy válaszolt, hogy

természetesen.

Ezután arról érdeklődtünk nála, hogy a mai bejelentése nem azt jelenti-e, hogy nem áll startvonalhoz a választáson, kihátrál mögüle, leszögezte,

dehogyisnem indulok! Indulok!

Ha ők visszautasítják az együttműködést a kerületekben, akkor számolniuk kell azzal, hogy mi meg visszautasítjuk az együttműködést a fővárosban” – búcsúzóul egy újabb ultimátumot intézett az általa régi baloldalnak hívott blokkhoz Puzsér. 

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK