Az európaiak teljesen elutasítják a Facebook liberális cenzúráját

2019.04.09. 15:46

Kedden ismertette átfogó, 28 uniós tagállamra kiterjedő kutatásának eredményét a Századvég, amelyben arra jutottak, hogy a közösségi médiába vetett bizalom évről évre csorbul, az önkényes és ideológiavezérelt beavatkozások és cenzúra pedig egyre nagyobb gondot jelent a közösségimédia-felhasználók számára.

A Századvég immár negyedik alkalommal készítette el Project28 néven az Európai Unió 28
tagországára kiterjedő közvélemény-kutatását. Ennek célja, hogy megvizsgálja az európai állampolgárok véleményét az unió jövőjét leginkább érintő kérdésekben - olvasható a kutatóintézet keddi közleményében, amelyben legfrissebb elemzésük eredményei olvashatóak.

Mint kiemelték, először az idei évben a kutatás egyik fontos szegmense a szólásszabadság, a cenzúra és a közösségi média kérdésköre volt.

A Századvég Project28 kutatásából kiderült, hogy az európai emberek nagy része nem bízik a közösségi médiában.

Mindössze 8 százalékuk bízik teljes mértékben a Facebookhoz hasonló közösségi platformokban, míg 54 százalékuk egyáltalán nem bízik meg bennük.

Ez az uniós országok tekintetében a következőképpen néz ki:

  • Ausztriában a legbizalmatlanabbak a közösségi médiával szemben, a válaszadók kétharmada egyáltalán nem bízik meg benne, és mindössze 4 százalékuk az, aki teljes mértékben megbízik benne, és a válaszadók negyede bízik meg valamennyire a közösségi médiában.
  • Magyarországon a válaszadók közel fele (46 százaléka) bizalmatlan, és csak az emberek 4 százaléka bízik meg teljesen a közösségi médiában.
  • Németországban 58,
  • Franciaországban 63,
  • Luxemburgban pedig 64 százalék azok aránya, akik egyáltalán nem bíznak a Facebookban és társaiban.
Forrás: Századvég

A Századvég arra jutott továbbá, hogy

a közösségi média önkényes és ideológián alapuló cenzúráját az egész kontinensen elutasítják.

Az intézet kutatása azt mutatja, hogy uniós szinten az emberek közel kétharmada szerint elfogadhatatlan, hogy a közösségi oldalak saját politikai nézeteik alapján törölnek felhasználói tartalmakat. Magyarországon tíz emberből nyolc elutasítja a cenzúrát, és csak a válaszadók 12 százaléka tartja elfogadhatónak a tartalmak önkényes törlését.

Forrás: Századvég

A Századvég megvizsgálta a politikai korrektség kérdését is. Uniós átlagban a válaszadók több mint felének (56 százaléka) okoz gondot a PC. Magyarországon és az Egyesült Királyságban ez az arány magasabb, a megkérdezettek kétharmada gondolja így, míg például Franciaországban uniós átlag alatt, csak 53 százalék érzi károsnak a politikai korrektség elvárását.

Aktuális kérdés

A Századvég amúgy a napokban jelentkezett egy cenzúráról szóló tanulmánnyal, amelyben átfogóan elemezte a Facebook-cenzúra témakörét, valamint javaslatokat fogalmazott meg a cenzúra elleni harccal kapcsolatban. A kérdés meglehetősen aktuális, hiszen egyre egyértelműbbé vált, hogy a közösségi oldal ideológiai alapon szelektál a tartalmak között. Magyarországon jó ideje felütötte a fejét a jelenség, számos jobboldali véleményformálót azért tiltották el a felület használatától, mert szembement a Facebook liberális szemléletével. Többször így járt Apáti Bence, a Magyar Nemzet publicistája, és Megadja Gábor, a 888.hu publicistája is. 

KAPCSOLÓDÓ CIKK