Hamis vádakkal ítéltetné el Magyarországot Brüsszel migránspárti többsége

Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára
Budapest, 2018. május 22. Varga Judit, a Miniszterelnökség államtitkára, miután átvette a kinevezési okmányt Áder János köztársasági elnöktől (hátul) az Országház Vadásztermében 2018. május 22-én. MTI Fotó: Kovács Tamás
Vágólapra másolva!
A Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára azt mondta, koholt vádak alapján próbálja Magyarországot elítéltetni az Európai Parlament bevándorláspárti többsége, ezt bizonyítja az is, hogy nem halad előre a hetes cikk szerinti eljárás a tagállamok kormányait tömörítő tanácsban.
Vágólapra másolva!

Varga Judit a tagállamok európai ügyekkel foglalkozó minisztereinek luxembourgi tanácsülésén vett részt, melyen ötödik alkalommal volt napirendben a Magyarországgal szemben megindított jogállamisági eljárás ügye.

Varga Judit, a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára Forrás: MTI/Kovács Tamás

Azt mondta,

hivatalos meghallgatásra most sem került sor,

csak egyfajta helyzetértékelésre, ami után néhány tagállam arra próbálta ösztökélni az EU soros román elnökségét, hogy léptesse újabb szakaszba az eljárást, de nem volt szó a résztvevők többségéről.

Kiemelte, a tanácsi elnökség nehezen tudja kezelni az EP szerződésellenes nyomulását, azt, hogy a választásokhoz közeledve a magyar különjelentést összeállító migránspárti Judith Sargentini és társai egyre frusztráltabban próbálkoznak részt venni az eljárásnak ezen szakaszában.

Azt pedig színjátéknak nevezte,

hogy Sargentiniék nyíltan megsértődnek, és nem hajlandóak elfogadni az elnökség meghívását egy informális egyeztetésre,

mivel a céljuk továbbra is az, hogy részt vehessenek a tanácsülésen.

Varga Judit kijelentette, a kormány partner lesz egy tisztességes eljárásban, ugyanis

Ugyan több tagállam is támogatja, hogy a hetes cikk szerinti eljárást kezdeményező EP bemutathassa az álláspontját, a tanács jogi szolgálata októberben kimondta, hogy véleménye szerint a parlamentnek ebben a szakaszban már nincsen szerepe.