Kilenc nőt fogdosott négy kamasz az utcán

Vágólapra másolva!
Fiatalkorúak 9 fiatal nővel viselkedtek szeméremsértően, miközben az egyikük a mobiltelefonjával rögzítette a támadásokat. Elítélték őket, az ítélet nem jogerős.
Vágólapra másolva!

Négy 14 és 16 év közötti fiú megbeszélte, hogy nőkre támadnak az utcán.

Eltervezték, hogy kiszemelt áldozataikat véletlenszerűen választják ki, és mindegyiküket felveszik egy mobillal.

Az volt a céljuk, hogy a felvételeket később egy videóba összevágják, és közzéteszik az egyik internetes oldalon.

A tinédzserek 2017. június 11-én és június 12-én a vád szerint összesen 9 nővel viselkedtek szeméremsértően.

– olvasható az Ügyészség oldalán.

A szeméremsértő támadásokat mindig egy fiú rögzítette, a többiek néhány méter távolságból hangosan nevettek, aztán mind a négyen elfutottak.

Arról is felvétel készült, amikor a rendőrök elfogták őket, igaz, ezt már nem a fiúk készítették:

A négy fiúval szemben a Budapesti I. és XII. Kerületi Ügyészség Gyermek- és Fiatalkorúak Bűnügyeinek Részlege 9 rendbeli, emberi méltóságot sértő szeméremsértés miatt nyújtott be vádiratot a Pesti Központi Kerületi Bírósághoz.

A bíróság bűnösnek mondta ki a vádlottakat.

Egyiküket 100 óra jóvátételi munka végzésére ítélte, társait 2, illetve 1-1 évre próbára bocsátotta. A bíróság elrendelte a fiatalkorúak pártfogó felügyeletét, és elkobozta az elkövetéshez használt mobiltelefon.

A készülék miatt az egyik vádlott védője fellebbezést jelentett be, a Fővárosi Törvényszék viszont az ítéletet ennél is helybenhagyta.