A kormánypárt képviselői megvédik a magyar érdekeket Brüsszelben

Vágólapra másolva!
Gaal Gergely, a KDNP kommunikációs vezetője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt az EP választásról, az őszi helyhatósági választásokról, a két voksolás összefüggéseiről, de természetesen szóba kerültek az európai értékek is.
Vágólapra másolva!

A napilapokban megjelent híreket kommentálta a kereszténydemokrata politikus. Az egyik lap a baloldali pártok közötti ádáz harcról írt, ennek kapcsán úgy vélte, valóban úgy tűnik, hogy ez a harc megvan az ellenzéki pártok között, ami nem most kezdődött, hanem az utóbbi évek választásai előtt is érzékelhető volt. Véleménye szerint bár összefogásról beszélnek, ám ez nem sikerült még soha, így ebből az egészből egyfajta bohózat alakul ki.

Ezen pártok ugyan igyekeznek együttműködni a Jobbikkal – tette hozzá, de az természetes, hogy a baloldali szavazóknak viszont ezzel szemben van egy ösztönös ellenérzésük. Ez érthető, hiszen ha csak a Jobbik retorikáját nézik, akkor láthatják, ez egy szélsőséges párt, amelyikkel nem szívesen működnének együtt – mondta el Gaal Gergely.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.