Bajkai: Heves vitákra és erős kampányra számítok

Vágólapra másolva!
Bajkai István, a Fidesz országgyűlési képviselője a Heti Tv Pirkadat című műsorában beszélt a családvédelmi akciótervről, az elfogadott törvényekről, valamint a közelgő EP választásokról.
Vágólapra másolva!

A politikus elmondta, hogy ő maga is megjelent a Fidesz szokásos születésnapi összejövetelén, hiszen – mint megjegyezte, az alapítók egyikeként a Bibó Szakkollégium tagjaként volt részese a rendszerváltozás forradalmi időszakának. Hozzátette, a többiekkel ellentétben, a demokrácia beköszönte után először ügyvédként dolgozott, polgári ügyeket képviselve közel harminc éven keresztül. Persze a politikától sosem szakadt el, mindig is támogatta a pártját, sőt 1990-től kezdve egy cikluson át Terézvárosban volt önkormányzati képviselő.

Ám mindezek mellett alapvetően az ügyvédi, jogászi pályájára koncentrált, az évek során megszerzett tudásának, tapasztalatának is betudható, hogy most, amikor az országgyűlés tagja lett, akkor az egyik legfontosabb bizottságnak, a törvényalkotásinak lett az alelnöke, valamint az igazságügyinek a tagja.

A teljes beszélgetést itt olvashatják.