Pozitív gazdasági folyamatok figyelhetőek meg Magyarországon

Turizmus Utazás
Budapest, 2014. július 26. Turisták nézik a magyar fővárost a Budai Várból, a Dísz téri várfalról. A háttérben a Szent István-bazilika kupolája és tornyai. MTVA/Bizományosi: Jászai Csaba *************************** Kedves Felhasználó! Az Ön által most kiválasztott fénykép nem képezi az MTI fotókiadásának, valamint az MTVA fotóarchívumának szerves részét. A kép tartalmáért és a szövegért a fotó készítője vállalja a felelősséget.
Vágólapra másolva!
Februárban az import euróban számított értéke 7 százalékkal nőtt az egy évvel korábbihoz képest, a bővüléshez hozzájárult a beruházások és a fogyasztások dinamikus növekedése – közölte a Századvég Gazdaságkutató makrogazdasági üzletágvezetője az M1 aktuális csatornán szombaton.
Vágólapra másolva!

Regős Gábor azt mondta, a beruházások hosszan tartó növekedése elvezethet az export kívánt bővüléséhez is.

A legfrissebb KSH-adatokat idézve hozzátette: februárban az export euróban számított értéke 6,9 százalékkal nőtt, a külkereskedelmi mérlegtöbblet pedig 49 millió euróval bővült az egy évvel korábbihoz képest.

Megemlítette, hogy a 3 százalékos inflációs célt márciusban jóval meghaladta a fogyasztói árak növekedése, amely 3,7 százalékkal volt magasabb az egy évvel korábbinál.

Jól teljesít a turizmus Forrás: MTI/Jászai Csaba

A KSH-adatok szerint bővült az ipari termelés volumene is, mondta Regős Gábor, hozzátéve, hogy az energiaipar termelése csökkent, amely leginkább az enyhe téllel magyarázható.

A közgazdász a turizmusról szólva közölte, jelenleg már látszik minimális növekedés az ágazatban, ehhez hozzájárult az árak növekedése, és az, hogy Budapesten jelentős a kapacitások kihasználtsága.