Vágólapra másolva!
A gyanú szerint a férfi, miután kábítószerezett múlt héten, találkozott volt élettársával, egy francia nővel Szegeden, a Mátyás téren. A férfi pénzt kért a nőtől, amelyet, amikor nem kapott meg, többször megpróbált belenyúlni volt párja táskájába, hogy a pénztárcáját elvegye tőle. A rángatás hatására a nő a földre esett, de még ekkor sem engedte el a táskáját. Ekkor a férfi megragadta a nő kabátját és ismét lerántotta a földre, aztán többször tiszta erővel ököllel arcon ütötte. Végül így sikerült megszereznie a nő pénztárcáját.
Vágólapra másolva!

De elmenekülnie nem sikerült a pénztárcával, ugyanis egy arra járó férfi kérdőre vonta.

Erre a férfi őt is többször megrúgta, illetve megütötte, és másokkal is verekedést provokált.

Végül a rablót a rendőrök fogták el. Később az is kiderült, a férfi nemrég elvette az egyik ismerőse telefonját.

A férfi ma tartóztatták le.