Megalakult a Hungary Helps ügynökség

2019.04.16. 13:13

Megalakult a Hungary Helps ügynökség. A Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps program megvalósításáért felelős államtitkárságának keretében működő új ügynökség feladata lesz az üldözött keresztényeket segítő programok koordinálása – közölte Azbej Tristan kedden Budapesten.

Mivel az általa vezetett államtitkárság egyre több támogató programot működtet, szükségessé vált egy ügynökség létrehozása kifejezetten a programok lebonyolítására és ellenőrzésére, az átláthatóság biztosítására és a hatékonyság mérésére – mondta Azbej Tristan a témában tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Az ügynökséget Márki Gábor fogja vezetni, aki 2010 és 2012 között a Honvédelmi Minisztérium helyettes államtitkára volt, 2013 és 2016 között pedig külgazdasági attaséként dolgozott Magyarország tel-avivi nagykövetségén – tette hozzá.

Azbej Tristan beszélt arról is, hogy a 2017-ben indított Hungary Helps program keretében az elmúlt két évben több mint 8 milliárd forint támogatást biztosítottak az üldözött keresztények megmaradásának segítésére, 35 ezer ember helyben maradását, illetve hazatérését segítették közvetlenül.

Azbej Tristan, a Miniszterelnökség üldözött keresztények megsegítéséért és a Hungary Helps Program megvalósításáért felelős államtitkára és Márki Gábor, a Hungary Helps ügynökség vezérigazgatója az ügynökség megalakulásáról tartott sajtótájékoztatónForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

Emellett vannak más minisztériumoknak is humanitárius és nemzetközi fejlesztési programjaik, továbbá két ösztöndíjprogram, a Stipendium Hungaricum és a kifejezetten keresztény fiatalok számára meghirdetett ösztöndíjprogram keretében is tanulnak válság sújtotta övezetből érkező fiatalok magyarországi egyetemeken.

Az államtitkár elmondta: öt közel-keleti és két szub-szaharai országban vannak programjaik, amelyek közül kiemelkedik az észak-iraki Tell-Aszkuf városának újjáépítése. A Ninivei-fennsíkon lévő településről 2014-ben 1300 keresztény család menekült el, és a településen több mint 900 épület sérült vagy semmisült meg. A magyar kormány 580 millió forintos adománya elég volt a káld katolikus egyháznak ahhoz, hogy újjáépítsék a várost, melynek eredményeképpen az 1300 családból 1000 hazatért.

Úgy fogalmazott: „e programot példaként állítjuk a világ közvéleménye és más kormányok, nemzetközi szervezetek elé, azt szeretnénk ugyanis, ha követnék példánkat, és legalább annyi pénzt fordítanának az ilyen közvetlen, a helyben maradást segítő programokra, mint amennyit például a migráció segítésére, illetve integrációs programokra költenek.

Hozzátette: ez nehéz diplomáciai munka, de 2018 decemberében sikerült együttműködési megállapodást kötniük az Egyesült Államok Nemzetközi Fejlesztési Ügynökségével (USAID), illetve folyamatosan keresik az európai partnereket is. Terveik szerint a Hungary Helpsből idővel V4 Helps, sőt, akár EU Helps is lehet majd. A lengyel-magyar együttműködés már meg is valósult, a két ország közösen támogat egy közel-keleti ortodox árvaházat – jegyezte meg Azbej Tristan.

Márki Gábor ismertette: az ügynökségnek három fő feladata lesz: 

  • Koordinálja a magyar kormány valamennyi humanitárius segítségnyújtását, különös tekintettel a katasztrófák esetén biztosított azonnali segítségnyújtásra.
  • Teljeskörűen megvalósítja a kormány üldözött keresztényeket és más vallási közösségeket segítő programjait.
  • Részt vesz a Külgazdasági- és Külügyminisztérium által koordinált nemzetközi fejlesztéspolitikai célkitűzéseinek megvalósításában is.

Az MTI-nek Márki Gábor elmondta: a húsz emberrel működő ügynökség dolga lesz a kormány döntése értelmében támogatott programokhoz megtalálni a partnereket, jellemzően nem nagy nemzetközi segélyszervezeteket, hanem kis helyi szervezeteket, egyházakat, amelyekkel együtt tudnak működni a támogatás helyszínén. Ugyancsak az ügynökség ellenőrzi majd a programok megvalósulását és a pénzügyi elszámolást.