Idén is izgalmas időutazásra csábít a Hungaroring

Hungaroring Classic
Vágólapra másolva!
Aki látta már, aligha felejti, aki nem, azok számára elérkezett az idő, vésse be a naptárába július 12-t! A Hungaroring Classic mezőnye 2017-ben hatalmas sikert aratott a magyar F1-es versenypályán – s nem véletlenül. Klasszikus autók és értékek vonultak fel itt, így az egyedülálló rendezvény szurkolóinak alkalmuk nyílt egy kis időutazásra. Ezt élhetik át újra a szerencsések a július 12-i hétvégén – ígérik a szervezők, – hiszen a hatvanas, hetvenes, nyolcvanas évek versenyautói és pilótáik biztosan különleges hangulatot varázsolnak majd a mogyoródi dombok közé.
Vágólapra másolva!

Közel harminc év telt el azóta, hogy 1986-ban, a főváros közelében, a mogyoródi dombok között átadták a Hungaroringet. Annak idején egy, tulajdonképpen a semmiből elővarázsolt pálya kezdte meg működését a világ egyik legprofibb sportágában, a Formula-1-ben.

A Hungaroring immár 33 éve állandó tagja ennek a grandiózus versenysorozatnak, melynek mércéje a világszínvonal.

A létesítmény azonban nem csupán a világversenyeknek ad otthont, de lehetőségeik szerint kielégítik a szenvedélyes autós és motoros amatőrök sportolási igényét, és afféle szellemi központját alkotja Magyarország autós és motoros életének. Aki a Magyar Nagydíjra kíváncsi, annak idén augusztus 2-4. között kell kilátogatnia a rendezvényre.

A Hungaroring Classic mezőnye 2017-ben hatalmas sikert aratott a magyar F1-es versenypályán Forrás: Hungaroring Classic

Legendás járműveket, emlékezetes versenyautókat és klasszikus régi darabokat ígér a Hungaroring Classic, amely egy egyedülálló kezdeményezés Magyarországon.

A rendezvény minden autócsodákat kedvelő számára kihagyhatatlan élmény, a sokoldalú program izgalmas kalandra csábít júliusban.

A jelentős esemény bekövetkeztéig azonban számos, témában hasonló rendezvényre invitálnak a szervezők,

mint például a Free Chapter szezonnyitó motoros felvonulás, amely április 27-én kerül megrendezésre Tapolcán. Nem érdemes kihagyni, ha szereti a szép motorokat, vagy eddig sosem hallott még kétszáz Harley-Davidsont egyszerre dübörögni.

A 2018-ban életre hívott túraautó-világkupa, a WTCR Budapest 2019 (amely a világbajnokság és a TCR fúziójából született) a magyar versenyzők miatt örvend elképesztő népszerűségnek hazánkban.

Michelisz Norbert és a Zengő Motorsport pilótái miatt minden évben tízezrek látogatnak ki a Hungaroringre,

s a sorozat éves összefoglalójában rendre főszerepet kap a magyar viadal, méghozzá az elképesztő hangulat miatt, így április 27-28. között szintén érdemes felkeresni a Hungaroringet.

Az autózás szerelmeseit várja a Veszprémi Autó, Motor Kiállítás és Vásár májusban Fotó: Csudai Sándor - Origo

Aki az autószalonok, hangtechnikai cégek, gumiszervizek világában érzi otthon magát, vagy kíváncsi az autósiskolák bemutatkozására, műszaki és fényezéstechnikai bemutatókra, autó-motor szépségversenyre, katasztrófavédelmi bemutatóra, esetleg rendőrségi vetélkedőre, annak a Veszprémi Autó, Motor Kiállítás és Vásáron a helye május 25-26. között.

2019-ben immáron 20. alkalommal dübörögnek fel a motorok a Balaton partján, hogy a résztvevők négy napig átadhassák magunkat a szabadság mámorának.

Június 5-9. között Alsóörsre, az Open Road Festre érkezik ugyanis a 80-as évek egyik legmeghatározóbb himnuszát jegyző Europe, akik ráadásul most egy színpadon állhatnak a Deep Purple egykori énekesével, a legendás Glenn Hughes-zal.

Aki látta már, aligha felejti, aki nem, azok számára elérkezett az idő, vésse be a naptárába július 12-t! Forrás: Hungaroring Classic

A nívós július közepi eseményt két rendezvény előzi meg közvetlenül, a tököli Lóerők Éjszakája, valamint a ZamárdiV8 Holiday Edition, amelynek szervezői azt ígérik,

Felsorakoznak a legnevesebb klubok, exkluzív autóbemutató, audio- és kipufogó mérés, felnikitartó verseny, autós limbó, dj, gyerekprogramok, no meg rock and roll kifulladásig.

Egy szó, mint száz, 2019-ben sem kell unatkozniuk a benzingőz szerelmeseinek, idén is számos színes program várja az érdeklődőket országszerte.