Szijjártó: Évről évre rekordot dönt a magyar export

2019.04.17. 17:41

A magyar export 2014 óta minden évben megdöntötte korábbi rekordját - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter az Országos Bírósági Hivatallal (OBH) kötött külgazdasági együttműködési megállapodás aláírásakor tartott sajtótájékoztatón, Budapesten szerdán.

A magyar export 2017-ben 100 milliárd euró fölé emelkedett, tavaly pedig meghaladta a 105 milliárdot. Magyarország lélekszáma alapján a 88-ik a világon, exportteljesítménye alapján a 34-ik. Magyarország a világ autóexportjában a 20-ik, gyógyszerexportjában a 19-ik, gabonaexportjában a 15-ik. A magyar emberek teljesítménye nyomán világszínvonalú termékek kerülnek a nemzetközi piacokra - tette hozzá a külgazdasági és külügyminiszter.

Az exportpiacokon folyó versenyben a szellemi termékek egyre nagyobb szerepet játszanak, a feltörekvő keleti országok pedig jelentős keresletet támasztanak. A Srí Lankával kötött, 149 millió eurós hitelszerződés alapján meginduló beruházásokban a vízgazdálkodás és a közlekedés fejlesztése mellett a közigazgatás, igazságszolgáltatás modernizálására is sor kerül. Ebben a világ nagy része előtt járunk - mondta a miniszter.

A Srí Lankával kötött megállapodás részeként a magyar digitális bírósági rendszer szellemi termékeit is értékesíti az ország 32 millió euró, mintegy 10,25 milliárd forint értékben. A digitális bíróság exportképes magyar szellemi termék, tartalmaz többek között beszédfelismerő rendszert, és lehetővé tesz távmeghallgatást, illetve tárgyalások audiovizuális rögzítését - fűzte hozzá Szijjártó Péter.

Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter és Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke kicseréli a dokumentumot az együttműködési megállapodás aláírásán Budapesten, a Magyar Igazságügyi Akadémián 2019. április 17-énForrás: MTI/Balogh Zoltán

Handó Tünde, az OBH elnöke a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a magyar igazságszolgáltatás a digitális rendszerek felhasználásában fényévekre jár attól, ahol pár éve tartott. Bár a rendszerváltás első két évtizede nem kényeztette el a bíróságokat, az elmúlt években viszont eddig nem látott mértékű forrásbővülés volt, ami jelentős informatikai fejlesztést tett lehetővé.

Handó Tünde, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke sajtótájékoztatón beszél, miután együttműködési megállapodást írt alá Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszterrel BudapestenForrás: MTI/Balogh Zoltán

A beszédfelismerő rendszer emberi hang alapján leírja a szöveget, az elektronikus akta pedig tértől és időtől független bíráskodást tesz lehetővé, hiszen minden érintettnek a nap 24 órájában ingyenes hozzáférést biztosít a rá vonatkozó ügyiratokhoz - tette hozzá az OBH elnöke.

Az OBH és a külgazdasági tárca közti, Handó Tünde és Szijjártó Péter által szerdán a Magyar Igazságügyi Akadémián aláírt megállapodás rögzíti, hogy a két szervezet a jövőben együttműködik elektronikus bírósági megoldások külföldön történő megismertetésében és hasznosításában.

Új alapokra helyezik a magyar-brazil kapcsolatokat

Teljesen új alapokra helyezik a magyar-brazil külpolitikai és gazdasági kapcsolatokat, Magyarország nagyobb figyelmet szentel Brazíliának - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter szerdán Budapesten.

Eduardo Bolsonaro, a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottságának elnöke és Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter sajtótájékoztatót tart tárgyalásuk után a Külgazdasági és Külügyminisztériumban 2019. április 17-énForrás: MTI/Szigetváry Zsolt

A külgazdasági és külügyminiszter Eduardo Bolsonaróval, a brazil képviselőház külügyi és védelmi bizottságának elnökével tárgyalt, majd közös sajtótájékoztatójukon kiemelte, hogy a gazdasági kapcsolatokban az agrártechnológiákra, a vízgazdálkodásra és az egészségiparra összpontosítanak, még szorosabbra fűzik a kutatási együttműködést, továbbá növelik az ösztöndíjak számát a brazil hallgatók számára.Szijjártó úgy vélte, a gazdasági kapcsolatok fejlesztéséhez jó alapot ad, hogy a két ország vezetése fontos politikai és stratégiai kérdésekben hasonló álláspontot képvisel.