Strómanokat és vállalkozókat gyilkolhattak az olajos cégek az Alföldön

2019.04.17. 21:00

A Portik féle hangfelvétel és egyes bűnözők vallomásai segíthetnek megoldani több olyan gyilkosságot, amelyeket az olajozós maffiózók követhetttek el az Alföldön. Olyan külföldi strómanokat gyilkolhattak meg, akik a halasztott vámfizetés kihasználására hoztak létre cégeket. Az is kiderülhet, hogy több balesetnek minősített esetben is gyilkosság történt – írja a Magyar Nemzet.

A 90-es évek olajozásában résztvevőknek legalább 40 eltűnési ügyről kellene beszámolniuk – mondták az ügyletek résztvevői a Magyar Nemzetnek. A nevük elhallgatását kérő érintettek valóban részt vettek az olajüzletben, valaki áfát csalt, valaki olajat szőkített, mások tőkét fektettek be, de vannak olyanok is, akik végig a törvény mellett álltak.

Közülük mind azt állították, hogy a halasztott vámfizetés kihasználására, strómanokkal alapított cégek pár hét alatt termeltek óriási hasznot, ezek után felszámolták a céget és azokat a külföldi közreműködőket, akik senkinek sem hiányoztak elásták valahol az Alföldön. Valakit betonba öntöttek, mást a bokájánál fogva gumiabroncsba betonoztak majd bedobták a vízbe. Volt olyan is, hogy egy géppel három méteres gödröt ástak, beledobták a strómant és eltemették.

Nem csak strómanokat, vállalkozókat is gyilkoltak. A gyilkosságok megoldását nagyban segítik azok a hangfelvételek, amiket Portik Tamás vett fel titokban. Ezeken lehet konkrét bizonyíték, vagy olyan információ is, amikre nem lehet mentségük a maffiózóknak.

A lap jogász szakértője szerint azok 1996 és 1999 között történt robbanások, amikben nem sérült meg senki elévülnek, de ez nem igaz a gyilkossági ügyekre. Tudják ezt az ügy akkori résztvevői is, és arra számítanak, hogy még több bűnöző fog vallomást tenni. A Magyar Nemzet szerint ez azért is lényeges, mert a nyomozók jelenleg is keresnek egy olyan olajost, akit Cegléden gyilkolhattak meg a 90-es években.

A lap úgy tudja, egyelőre nem várható, hogy újabb bizonyítékok kerülnének elő a felvételekből, aminek az lehet az oka, hogy a rendőrség nem akarja gyorsan kijátszani az összes kártyáját, valamint nem akarják megnehezíteni a nyomozati alkukat. A Magyar Nemzet szerint a gyilkosságoknál többről lehet szó, a hangfelvételek és a vallomások bizonyítékot adhatnak a megbízók ellen. Ezen kívül azt sem lehet kizárni, hogy közúti balesetekről, öngyilkosságokról is kiderülhetnek, hogy valójában gyilkosság történt.

Ezzel kapcsolatban a Magyar Nemzet egyik informátora egy konkrét példával állt elő: Egy román határ menti kis településen 1996. március 31-én autóbalesetben meghalt egy 24 éves férfi. Gyorsan hajtott és megcsúszott az autójával. Az útszakasz egyenes és jól belátható, száraz volt az idő, a férfit ketten is megelőzték, az ő elmondásuk szerint alig hajtott 80-nal. Más szemtanúk arról beszéltek, hogy lángokat láttak előtörni a csomagtartóból. Ezek után Molnár László kiszállt az autóból, tett pár lépést majd összeesett.

A férfi 21 céggel, baloldali politikai, valamint hatósági kapcsolataival többmilliárdos forgalmat bonyolított le. Ezek a cégek az ENSZ embargója idejében honvédségi engedéllyel sok százezer tonna olajat adhattak el a déli határnál az IFOR-egységeknek, övék lettek a Sarkadi Cukorgyár telephelyei, valamint egy sor téeszmajort és volt szovjet laktanyát is használhattak az olaj átfejtésére és tárolására.