Döntött az ügyészség a törvényszékről megszökött rabról

2019.04.23. 14:03

A 35 éves Sz. Károlyt februárban rablás miatt 1 év 1 hónapra ítélték a Fővárosi Törvényszéken. Ezek után elvette az egyik őr fegyverét, túszul ejtette és megszökött az épületből. A rendőröknek hosszú hajsza után sikerült elfogniuk, többször meglőtték a szökésben lévő férfit. A szökött rab és a védője panaszt nyújtott be a gyanúsítás módja miatt, erről döntött most a Központi Nyomozó Főügyészség.

A férfi, miután megszökött a törvényszékről, eltérített egy autóst, és arra kényszerítette, hogy vigye őt a XV. kerület felé. A Szentmihályi útnál autót akart cserélni, ami nem sikerült neki. Ezek után a menekülő rabot utolérték a rendőrök, és mivel többszöri felszólításra sem állt meg, és rájuk célzott a pisztollyal, rálőttek és el is találták. Sz. Károlyt életveszélyes sérülésekkel vitték kórházba.

Forrás: SZABÓ GÁBOR - ORIGO

Márciusban a rendőrök kihallgatták a férfit, aki a védőjével együtt panaszt jelentett be a gyanúsítás közlése miatt. Ugyanakkor nem indokolta meg, hogy mire panaszkodik, és vallomást sem tett az ügyben. A nyomozó ügyészség a gyanút alátámasztó bizonyítékokat beszerezte, és megállapította, hogy a gyanúsítás törvényes volt, így a Központi Nyomozó Főügyészség elutasította a panaszt.

A férfi rendőrök ellen elkövetett bűncselekményeiért akár 8 évre is börtönbe kerülhet. Más bűncselekményekkel kapcsolatban még nyomoznak a rendőrök.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK