Itt mindent megtudhat a kiegyezésről

2019.04.24. 11:43

Megosztó kompromisszum – címen jelentetett meg legfrissebb kiadványát az Országház Könyvkiadó. A kötet még egy 2017 végi Parlamentben tartott, a kiegyezésről szóló konferencia előadásait tartalmazza szerkesztett formában. Aki rövid idő alatt szeretne minél többet megtudni Ausztria és Magyarország több mint 150 évvel ezelőtt megkötött egyezségéről, annak mindenképpen érdemes alaposan tanulmányoznia ezt a könyvet.

Már több mint 150 év telt el az osztrák-magyar kiegyezés óta, de a sem a hazai, sem a nemzetközi történészszakma nem jutott nyugvópontra annak megítélésében, hogy mennyiben szolgálta a kompromisszum a magyar nemzeti érdekeket. Bár ennek eldöntésében nem ad 100 százalékos támpontot az Országház Könyvkiadó legújabb kötete, de egy méltányos nézőpontot mindenki kialakíthat magában, ha végigolvassa a közel 200 oldalas kiadványt, amely a kiegyezést járja körül különféle szempontokból.

Kiemelkedő esemény

Az 1867-ben létrejött kiegyezés a magyar nemzet történelmének egyik kiemelkedő eseménye. Megkötésében a magyar részről legfontosabb szerepet betöltő Deák Ferenc politikája sikerrel zárt le egy olyan időszakot, amely az 1850-es években felbontotta a Magyar Királyság közigazgatási struktúráját, semmibe vette történelmi hagyományait és megalázta a nemzetet. A kiegyezés rendszerének 1918. évi bukása azonban a történelmi Magyarország végét is jelentette, s így a kortársak, s a ma embere számára is megosztó lett e kompromisszum.

A magyar történeti közbeszédben, és így a hazai oktatásban és a közéleti vitákban az elmúlt évtizedekben jóval kevesebb figyelem esik a kiegyezésre, mint azt a megállapodás jelentősége indokolná. A legfőbb oka ennek talán, hogy senki sem tud úgy tekinteni az 1867-es megállapodásra, mint egy önmagában álló eseményre, hanem mindenki az első világháborús vereség, majd pedig a történelmi Magyarország felbomlásának a tényében értékeli az Osztrák Birodalommal kötött megállapodást.

A kiegyezés legapróbb mozzanatairól is tájékozódhatnak ebből a kiadványbólForrás: Országház Könyvkiadó

Hibás álláspont

Pedig érdemes lenne egy kicsit kitekinteni az egyébként teljesen jogos magyar nézőpontból. Ifj. Bertényi Iván a kötet egyik tanulmányában úgy fogalmazott: A Habsburg birodalomnak, és az annak 1867-től már hatalommal és befolyással bíró részét képező Magyarországnak 1914-ig sikeresen útját tudta állni az orosz fenyegetésnek, sőt semlegesítenie is sikerült. A történész egyértelműen fogalmaz azzal, hogy a Monarchia bukását az első világháború hozta el. Azt nem lehet számonkérni Deák Ferencen és Andrássy Gyulán, hogy az 1867-es nemzetközi viszonyok között nem láttak előre 50 évvel, így egyértelműen hibás álláspont a kiegyezést összekötni a későbbi háborús vereséggel.

Már a kiegyezés megkötésekor hatalmas politikai vita bontakozott ki erről a megoldásról. Kossuth Deákhoz intézett nevezetes Kasszandra-levelében tiltakozott ellene. Szerinte Magyarország a kiegyezéssel a felbomlásra ítélt Habsburg Birodalomhoz kötötte sorsát, márpedig a nemzetállamok kialakulásának korában a birodalmak sorsa a pusztulás, s a felbomló Habsburg Birodalom maga alá temeti Magyarországot is. Deák csak röviden válaszolt, a nemzet döntésére hivatkozott, illetve közvetve, egyik parlamenti felszólalásában adott választ, amikor reményét fejezte ki, hogy a birodalom felbomlása esetén Magyarország éppen a kiegyezés folytán alkotmányosan rendezett állapotban lesz, így a felbomlástól nem kell tartania. A trianoni békeszerződés után kétségtelenné vált, hogy a végkifejletet illetően Kossuthnak volt igaza.

Deák Ferenc, a "haza bölcse" az 1860-as években készült fotográfiánForrás: Wikimedia Commons

Bizonytalanság maradt volna

De felmerül a kérdés: volt-e alternatíva, volt-e másik lehetőség? Azonnali másik lehetőség nem volt, hiszen sem a külső, sem a belső körülmények nem kedveztek a magyar függetlenség megvalósításának. Csak a bizonytalan további kivárás maradt volna – Kossuth erre biztatta a nemzetet –, várni a kedvezőbb körülményeket, elutasítani az alkut, jelezve ezzel, hogy Magyarország nem kívánja stabilizálni, „fenntartani" a birodalmat. Kétségtelen azonban, hogy a rendezett viszonyok megteremtése gazdasági előnyökkel járt. Magyarország kölcsönökhöz jutott, gazdaságilag erősödött, a politikai stabilitás, a jogbiztonság elősegítette a társadalmi-gazdasági fejlődést.

A stabilitás azonban nem bizonyult tartósnak, mindössze egynemzedéknyi ideig tartott, a század végére felbomlott. Mi volt ennek az oka? Deák is azzal számolt, hogy a kiegyezésből „idővel valami jó fejlődhetik". De fejlődtek-e az ország politikai viszonyai? A kérdésre határozott nemmel válaszolhatunk. A kiegyezéses rendszert ugyanis a társadalom szélesebb körei, a parasztság, a kispolgárság – akár igazuk volt, akár nem – elutasították. Ennek folytán, ha a kiegyezéses rendszert fenn akarták tartani, a választójogot nem lehetett bővíteni, mert akkor a kiegyezés ellenfelei kerültek volna parlamenti többségbe. Az 1867-ben még liberálisnak mondható, az európai átlagnak megfelelő választójogot nem lehetett bővíteni, így az ország demokratikus politikai fejlődése nem indulhatott meg. Az ország politikai viszonyai a huszadik század elejére anakronisztikussá, elmaradottá, modernizálhatatlanná váltak, s ezért az Osztrák–Magyar Monarchia sorsa válságba, majd felbomlásba torkollott.

Ferenc József már 1864-ben titokban felvette a kapcsolatot Deák FerenccelForrás: Wikimedia Commons

Osztrák vélemények

De a Monarchia osztrák felén is sokan úgy vélték, előnytelen megállapodást kötöttek, aminek következtében az egész dualizmus időszakát végigkísérték a kiegyezéssel kapcsolatos viták. Ünnepelni vagy csak emlékezni lehet a kiegyezés 150. évfordulóján? Mekkora volt a felelőssége a kiegyezés megkötőinek a fél évszázaddal később bekövetkezett katasztrófában? A 2017. szeptember 26-án a Főrendiházi ülésteremben megtartott nemzetközi konferencia bemutatta a kiegyezés előzményeit, alternatíváit, társadalmi és gazdasági aspektusait. Az előadók ifj. Bertényi Iván, Lothar Höbelt, ®eljko Holjevac, Dobszay Tamás, Hermann Róbert, Ligeti Dávid, Cieger András, Kedves Gyula és Nagy Mariann voltak. Előadásaik szerkesztett változatát közlik kötetben.