Elmarasztalta a bíróság a Korrupciókutató Központot

2019.04.24. 06:39

Elmarasztalta a bíróság a Korrupciókutató Központot, amiért valótlan, manipulatív módon előállított adattartalmakat közölt a Közbeszerzési Hatóság (KH) adatközlési gyakorlatáról, megsértve a hivatal jó hírnevét - írja szerdai számában a Magyar Nemzet.

A lap szerint az intézet a Fővárosi Törvényszék márciusi jogerős ítélete után is terjesztette "félrevezető tanulmánya következtetéseit".

A bíróság egymillió forint sérelmi díj megfizetésére is kötelezte a Korrupciókutató Központot - amelyet a cikk szerint Soros György is támogat -, de ezt a hatóság kommunikációs és sajtófőnöke, Somfay Dorottya szerint a mai napig nem fizette ki számukra az intézet.

Az újság emlékeztet arra, hogy korábban a központ eredményeit jelentéseiben idézte az Európai Bizottság, és figyelembe vették a Sargentini-jelentés készítői is.

Rigó Csaba Balázs, a KH elnöke a Magyar Nemzetnek kijelentette, kezdeményezni fogja az Európai Bizottságnál, hogy a Magyarországról szóló országjelentést javítsák ki, és a jövőben ne hivatkozzanak olyan civil szervezetre, amelynek a tevékenységével szemben a bíróság jogerős határozatot hozott.